Kínos helyzetben a szülők! Ezt most nem tudjuk megvenni...

Pénzcentrum
2010. február 19. 11:02

Az American Express legfrissebb felmérése szerint a 6 és16 év közötti gyermeket nevelő szülők 71%-a állítja, hogy a gyermeke megértette, hogy válság van és a család nem engedhet meg annyi mindent magának, mint korábban.

A szülők 91%-a fontosnak tartja a válság következményeiből leszűrt tanulságok átadását a következő generációnak. Ezzel a szokatlan leckével jelentősen fokozódik a gyermekek pénzügyi felelősségérzete.

A jó iskolai eredményért külön jutalom jár (Forrás: Cardtrak)

A szülők szerint a szűkösebb körülmények között fontos a pénzügyekkel kapcsolatos őszinteség a családban, a megkérdezettek 20%-a bevallotta, hogy utasította már vissza valamilyen játék megvásárlását azzal az indokkal, hogy "ezt most nem tudjuk megvenni a válság miatt".

A felmérés szerint a szülők 62%-a heti rendszerességgel ad zsebpénzt a gyermekének, az átlagos összeg 12 dollár. A szülők fele takarékosságra inti a gyermekét, vagyis ha tudja, akkor takarítsa meg a zsebpénze egy részét. A válaszadók negyedének gyermeke a megjelölt célokra a teljes összeget elköltheti, a gyermekek 13%-a pedig arra költi a zsebpénzét, amire csak akarja.

A megkérdezettek harmada külön jutalmat helyez kilátásba akkor, ha a gyermek jól teljesít az iskolában, illetve, ha kiveszi a részét a házimunkában. Minden ötödik szülő rendszeresen utal pénzt a gyermek nevén lévő megtakarítási számlára.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez az arány Magyarországon is hasonló:
OTP anyatejjel? Milliárdos magyar babák! Gondoltad volna?

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18