December 9-én lép életbe az a törvénymódosítás, amellyel a kormány a munkanélkülivé vált, és az átmenetileg fizetési nehézséggel szembesülő lakáshitelesek szélesebb körének kíván segítséget nyújtani - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
A gazdasági válság hatásai miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzó törvény alapján már az idei év közepétől igénybe vehetők a kedvezmények, a segítség azonban kevés rászorulóhoz jutott el.
Ezért döntött úgy a kormány, hogy a feltételeket módosítja, ezzel a segítség szélesebb körben válik elérhetővé kevesebb ügyintézés mellett. Az Országgyűlés a kormány javaslatát elfogadta, és a program végrehajtását az Európai Unió Bizottsága is jóváhagyta.
Fontos változás, hogy a korábbiakkal szemben nem kizárólag a foglalkoztató érdekkörében felmerült okból bekövetkezett munkanélküliség alapozza meg a kedvezményekre való jogosultságot. A kedvezmény igénybevételét tehát nem befolyásolja, hogy az adós munkaviszonya 2008. szeptember 30-át követően milyen okból szűnt meg.
További változást jelent a nehéz élethelyzetbe került lakáshitelesek számára, hogy meghosszabbodik az áthidaló kölcsön visszafizetésének határideje, csökken a minimálisan fizetendő törlesztőösszeg, valamint nagyobb értékű lakással rendelkezők is igényelhetik a segítséget.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Meghosszabbodik a kedvezményes program igénybe vételének határideje is: az új szabályok szerint az áthidaló kölcsönt 2010. december 31-ig lehet igényelni.
A lakáshitellel rendelkezők által elérhető kedvezmények formáiról, igénybevételük módjáról a Pénzügyminisztérium honlapján részletes tájékoztató található ezen az oldalon.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






