Első körben az átmeneti segély mehetne a szociális kártyára

Pénzcentrum
2009. október 9. 08:32

A monoki elképzelés szerint a készpénzfelvételre nem alkalmas, fényképes kártyával tilos lenne alkoholt és cigarettát vásárolni és megakadályozható lenne, hogy a közpénz uzsorásokhoz vagy a feketegazdaságba vándoroljon. Az ötlet ugyan személyiségi és önrendelkezési jogokba ütközhet, ugyanakkor a település legnagyobb érve, hogy a köz pénzét ellenőrzötten kell a rászorulóknak az életvitel fenntartására költeniük. Herényi Károly független országgyűlési képviselőnek annyira megtetszett a rendszer, hogy benyújtott egy határozati javaslatot, amely kötelezné a kormányt, hogy kezdje el a szociális kártya országos bevezetésének törvényi előkészítését - írja a Napi.

Eleinte a szociális kártya szeptemberi bevezetésről beszéltek, de ez még várat magára, részben azért mert a kártya hangos társadalmi vitát váltott ki. Az utóbbi napokban körvonalazódni látszanak a kártya bevezetésének feltételei és jogi korlátai, megkezdődhetett az érdemi előkészítés.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere szerint az önkormányzat megállapodott egy elektronikus utalványok forgalmazásával foglalkozó vállalkozással. Már a kártyákhoz szükséges fényképek készítése zajlik, ami nem nevezhető zökkenőmentesnek, mert nem sikerül minden potenciális rászorulóval egyeztetni. A hírek szerint a kártya nyomási és használati költségeit a kibocsátó Cafeteria Card Kft. állja.

Szepessy Zsolt a szociális kártya bemutatásakor

A hatályos jogszabályok szerint csak akkor adható a segély 60 %-a természetben - akár kártyára -, ha a jogosult családjánál élő gyermekeket védelembe vették. Szepessy szerint ilyenre több esetben is van példa a településen, első körben az évente kétszer igénybe vehető átmeneti önkormányzati segélyt utalnák ki kártyán.

Ezzel párhuzamosan zajlik a többi támogatási forma (pl.: a rendelkezésre állási támogatás és a rendszeres szociális segély) kártyára utalásával kapcsolatos rendelet módosítása. A polgármester szerint rövidesen sikerülhet áthidalni a jogi akadályokat, ugyanakkor nem kizárt, hogy alkotmánymódosítás vagy népszavazás lesz az ügyben.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 8. 21:13
Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős mi...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?