Sorrendben az újságok és rádió, valamint magazinok és tévé reklámjaiban bíznak leginkább a magyarok, a hagyományos médiumok közül. Ez eltér a nemzetköri átlagtól, Európában ugyanis az újságok vezetnek a tévé előtt. Többek között ezt tárta fel a Nielsen 50 országban - köztük Magyarországon - idén áprilisban, internet-használók körében végzett kutatása a reklámok iránti bizalomról.
A hagyományos médiában kiemelkedő arányban bíznak a fogyasztók az újságok szerkesztőségi cikkeiben, amelyek fogyasztási, vásárlási döntéseikkel kapcsolatos információkat tartalmaznak. Az ilyen tájékoztatást Európában átlagosan a megkérdezettek 67, Magyarországon 62 százaléka fogadja el. (A világátlag mutatója 69 százalék).
A rádióban elhangzó és újságokban közölt reklámokban elmondása szerint a kutatásban részt vevő magyarok 46-46 százaléka bízik. A magazinok hirdetéseit 45, a tévében sugárzottakat pedig 44 százalék tartja inkább megbízhatónak. Itt az arányok nem változtak jelentősen, a legutóbbi, 2007. évi hasonló felméréshez képest. A márkák szponzorációs megjelenését a magyar válaszadók 60 százaléka ítéli meg kedvezően. Ebből a szempontból nagyot javult a mutató, a két évvel korábbi 39 százalékról. Az óriásplakátokon látható hirdetésekben bízó magyarok 44 százalékos aránya megegyezik az európai átlaggal. A mozikban, filmek előtt vetített reklámok iránt földrészünkön átlagosan a megkérdezettek 44 százaléka mutat bizalmat, Magyarországon csak 36 százalék.
Ugyanakkor a fogyasztók döntéseit befolyásoló tájékozódásban a személyes ismerősök kedvező véleménye a legjobb ajánlólevél. Száz válaszadó magyar Internet-használó közül 95-en mondták, hogy bíznak ismerőseik fogyasztói tapasztalataiban és ajánlásaiban. Két éve a szájpropagandát még 68 százalék említette pozitívan.
A márkák weboldalainak információit 74-en ítélik meg kedvezően, száz megkérdezett közül. Arányuk sokkal nagyobb, mint a két évvel ezelőtti 61. Az előnyös megítélés magas aránya a fogyasztók tájékozódásának új útjait jelzi. Egyben bátoríthatja a piac szereplőit, hogy az eddiginél jobban kihasználják a közvetlen reklámozás csatornái közül legnépszerűbb médiumot. Szintén az internet növekvő szerepét bizonyítja, hogy a világhálón olvasható fogyasztói véleményekben száz magyar válaszadó közül, a tavalyelőtti 66 után, idén 73-an bíznak vásárlási, fogyasztási döntéseikkel kapcsolatban.
- A fogyasztók által létrehozott média robbanásszerűen terjed az utóbbi években. A Nielsen jelenleg 100 millió ilyen forrást vizsgál rendszeresen. Úgy tapasztaljuk, hogy a fogyasztók döntéseiben kiemelkedő szerepet játszik a szájpropaganda, függetlenül attól, hogy ismerik vagy nem azt a személyt, akitől az információ származik - állapítja meg Jonathan Carson, a Nielsen Online Kutatások elnöke. A reklámok céljai közül a válaszadók általában sportesemények, művészeti kiállítások és kulturális rendezvények népszerűsítését és szponzorálását tartják a legfontosabbnak (Európában a megkérdezettek 77, Magyarországon viszont 84 százaléka).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Magyar sajátosság, hogy honfitársaink 66 százaléka figyel oda a reklámokra, amelyeket egyben szórakoztatónak is tart. Az európai átlag jóval alacsonyabb: 48 százalék. A magyar válaszadók 57 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy a reklámozásnak köszönhetően olcsóbban vagy ingyen lehet hozzáférni információkhoz Interneten, televízióban, újságokban és más médiában. "Információi révén a reklám lehetővé teszi számomra, hogy több lehetőség közül válasszak" - mondja az európai válaszadók átlagosan 50, míg a magyarok 43 százaléka.
A 46 százalékos európai átlaghoz képest nálunk csak a megkérdezettek 38 százaléka szerint közvetít a reklám fontos információkat olyan fontos társadalmi kérdésekről, mint a biztonság vagy az egészség. Nálunk a kutatásban résztvevők 59 százaléka mondta, hogy a reklám nemcsak segíti a vállalatok sikerét, de egyben munkahelyeket is teremt.

Kijöttek a CSOK Plusz részletei: 14 legfontosabb kérdés és válasz az új otthonteremtési támogatásról
Az új rendelettervezet alapján végigvettük az érkező CSOK Plusszal kapcsolatos legfontosabb részletszabályokat, igénylési feltételeket.

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Vb-középdöntős a magyar női kézilabda-válogatott
- "Orbán Viktorral találkozott volna" az ukrán elnök - Kovács Zoltán posztolt
- Labdarúgó NB I - Megtáltosodott és már dobogós a Fehérvár
- 27 embert tett milliomossá az ötös lottó
- "Nincs igazán gyenge ellenfél" - reagáltak a többiek is a sorsolás eredményére
- Szoboszlai Dominik nem akármilyen címet adott a Marco Rossi, Eb-serleg képnek
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


