28 °C Budapest

Ingyen és bérmentve kapjuk a bankunktól - Mi az?

Pénzcentrum
2009. május 28. 16:14

Ingyenesen köteles a bank az ügyfél számára másolatot adni a szerződéséről - állapította meg Jóri András adatvédelmi biztos. Jogsértő, ha a bank ügyintézési díjat számol fel, egy évben legalábbis egy másolat ingyen jár - írja az Index.

Az adatvédelmi ombudsman egy ügyfél panasza alapján indított eljárást a banki szerződések másolatának kiadási módjáról. A panaszos az egyik legnagyobb bankkal között kölcsön szerződéséről kért másolatot, a bank pedig nyolcezer forintot kért ezért.

Jóri András adatvédelmi biztos szerint a személyes adatok védelméről szóló törvény alapján az is személyes adatnak minősül, hogy a pénzügyi szerződés milyen tartalommal jött létre, abból milyen jogok származnak és milyen kötelezettségek keletkeznek. Éppen ezért, ha az ügyfél kéri, akkor az adatkezelőnek, vagyis ebben az esetben a banknak tájékoztatást kell adni az ügyfélnek harminc napon belül.

A tájékoztatás egy évben egyszer ingyenes, ha többször kér másolatot, akkor már felszámolhat díjat érte.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 4. 21:03
Váradi Júlia, a közrádió egykori és a Klubrádió jelenlegi szerkesztő-műsorvezetője szerint erősen me...
Holdblog  |  2026. július 4. 08:00
Egyetemistáknak mindig azt mondom, hogy nyissanak egy számlát, ne túl sok pénzzel, trédeljenek, mint...
Bankmonitor  |  2026. július 4. 07:37
Egészségesebbek vagyunk, tovább élünk, a társadalmunk pedig rohamosan öregszik. Emiatt az állami fel...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 5. vasárnap
Emese, Sarolta
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?