Megkötötték a kétszázezredik e-bankos szerződést a K&H-nál. A 2000-ben indult e-bank szolgáltatás kényelmes pénzügyi szolgáltatásokat kínál, mindemellett egyedülálló biztonságot jelent és a hagyományos lakossági bankszámlához képest harmadára csökkenti az ügyintézési költségeket. A Banknál 16 hónap alatt megduplázódott az e-bankos felhasználók száma.
Az egy lakossági ügyfélre jutó tranzakciószám közel 50%-kal magasabb a magyarországi bankpiaci átlaghoz képest a K&H-nál.
A K&H Bank 2000 novemberében indította e-bank szolgáltatását, 2007 novemberében már a százezres ügyfélszámot is elérte, idén márciusban pedig már a kétszázezredik e-bankos ügyfelet üdvözölték. A Bank ebből az alkalomból tegnap személyesen is köszöntötte és megajándékozta kétszázezredik e-bankos ügyfelét. Az e-bank szolgáltatást igénybevevők száma amellett, hogy kiemelkedő nagyságot ér el, az ügyfelek aktivitása is jelentős. Az egy lakossági ügyfélre jutó tranzakciószám (például átutalás, betétlekötés, mobiltelefon feltöltés) a K&H lakossági e-bank szolgáltatást igénybe vevők körében egy hónapos periódusban vizsgálva a magyarországi bankpiachoz képest közel 50%-kal magasabb (Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt., Jelentés az internet-gazdaságról - fókuszban a pénzügyi szektor /2008. III. negyedév)
"Az e-bank szolgáltatást igénybevevők magas száma mellett, az ügyfelek aktivitása is kiemelkedő, köszönhetően annak, hogy a K&H e-bank a szolgáltatások széles körét nyújtja, így a számlához kapcsolódó információk és tranzakciók mellett a mobiltelefon-egyenlegfeltöltés, betétlekötés, befektetések, bankkártya igénylés, mobilinfo használat és hitelkártya szolgáltatások is az ügyfelek rendelkezésére állnak"- mondta el Somogyi Katalin, a K&H elektronikus csatornák főosztály vezetője. "Az e-bank szolgáltatást igénybevevők március közepétől a papíralapú bankszámlakivonatok helyett elektronikus számlakivonatot igényelhetnek, ezzel is téve a környezetük védelme érdekében. Emellett a K&H e-bank szolgáltatás biztonságát a magyar bankpiacon egyedülálló módon magas szintű védelem biztosítja. Ügyfeleink választhatnak a chipkártyás és SMS-es azonosítás közül vagy a kettő kombinációját is alkalmazhatják, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







