32 °C Budapest

Rengeteg ajándékot vettünk, de mégis miből?

Pénzcentrum
2009. január 14. 10:15

A gazdasági válság ellenére és tavalyhoz viszonyítva is jelentősen megnőtt a karácsonyi vásárlási kedv, ugyanakkor idén csökkent a költési és a hitelfelvételi hajlandóság. Lehet, hogy egy ideig ez volt az utolsó karácsony, amikor még tudtunk szeretteinkre költeni - állapította meg a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos karácsonyi vásárlási szokásokat vizsgálókutatása.

A karácsony után elvégzett kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy nemcsak a decemberben felmért tervezett vásárláshoz (75%) képest, de az elmúlt évhez viszonyítva is nőtt a felnőtt magyar lakosság vásárlási kedve: a kutatásban részvevők 92%-a vásárolt valakinek ajándékot 2008 karácsonyára, míg tavaly ugyanez az arány 76% volt. A gazdasági válság hatása érezhető ezen a változáson, talán szerettünk volna még utoljára valamit venni szeretteinknek, hátha később szűkebb lehetőségek lesznek rá - mondta Birkás Dávid, a Kirakat.hu főszerkesztője. Ezzel párhuzamosan a lakosság költési kedve ugyanakkor csökkent: a vásárlók kétharmada (tavaly 58%) keresett ajándékot legfeljebb 30 ezer forintért, az ennél az összegnél többet költők aránya 39-ől 32%-ra redukálódott a tavaly mért adatokhoz képest.

Míg az ünnepek előtt a karácsonyi ajándékozók 3%-a tervezte hitelből megoldani vásárlásait, addig a januári kutatás eredményei szerint kevesebb, mint 1% vásárolt ajándékot áruhitelre/részletfizetésre, illetve hitelkártyára, személyi kölcsönt pedig senki nem vett igénybe - legalábbis a megkérdezettek közül.

A Szonda és a Kirakat.hu kutatásának idei eredményei - hasonlóan a tavalyihoz - azt mutatják, hogy a lakosság tizede, tehát minden 10. ember nem kap senkitől sem ajándékot karácsonyra. Ugyanakkor a felmérés szerint az ajándékozók szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptak a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban (98%), mely jelentős növekedésnek számít az előző évi 78%-hoz viszonyítva. Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban is csupán a megajándékozottak 3% vitte vissza az üzletbe az ajándékot.

A felnőtt magyar lakosság ajándékozási toplistáját még mindig a ruházati cikkek, gyermekjátékok, kozmetikumok és könyvek vezetik, ami csupán sorrendjében jelent változást az előző évi adatokhoz képest, mivel akkor a gyermekjáték foglalta el a negyedik pozíciót. Váratlan fordulat azonban, hogy a - listán eddig nem szereplő - bútor és lakberendezési cikkek bekerültek a TOP10-be, hatodik helyre, kiszorítva ezzel a tavalyi listán utolsóként szereplő sportfelszerelési tárgyakat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?