Egyre több amerikai milliárdos fordul az utóbbi időben pszichológushoz, miután a lassan recesszióba csúszó gazdasági környezetben csökkenni kezdett vagyonuk is, és nehezen birkóznak meg a gondolattal, hogy lejjebb kell esetleg adniuk megszokott életszínvonalukon.
A New York Times több pszichológust is megszólaltat cikkében, akik pácienseinek körében számos vagyonos előfordul, és mindegyikük arról számol be, hogy egyre több a vagyona miatt aggódó beteg, akiknek komoly lelki megpróbáltatást jelent a nyersanyag- és élelmiszerárak emelkedése nyomán kialakult helyzet.
Az IFF tanácsadó cég pszichológusának, Lee Hausnernek már bevett gyakorlata van az ilyen betegek kezelésére: mindegyiket megkéri, hogy számolja ki havi kiadásait, és a munkából és egyéb tevékenységből befolyó bevételeit, majd utóbbit csökkentse 10-20 százalékkal, és ha még így is "kijön" a pénzéből, akkor nincs min aggódnia. Állítása szerint a legtöbb páciense ilyenkor megnyugszik.
Az ingatlanárak zuhanása, és a pénzügyi befektetések hozamainak csökkenése szintén ijesztően hatnak a gazdagokra, a szakemberek szerint a vagyon növekedésével arányosan nő az aggodalom is körükben. Szinte mindegyik azon töri a fejét, hogy min tudna úgy spórolni, hogy az a legkevésbé fájjon, senki nem szeretné ugyanis kivenni a gyerekét a jó nevű iskolából, sem a házát áron alul értékesíteni.
Akadnak olyan páciensek is, akik kifejezetten bűntudatot éreznek újabban, mondván, hogy meg sem érdemelték az ölükbe hullott vagyont, de a többség mégis inkább dühöt érez, amiért a keményen munkával megszerzett pénzüket most elveszíthetik.
Egy manhattani pszichoterapeuta arról számolt be az újságnak, hogy betegeit nyomasztja a hatalmas mennyiségű vagyon, ami most ráadásul zsugorodni látszik, akár a 2007-es bevétel tizedére is, ami erős bizonytalanság érzetet okoz, még ha ez az összeg bőven meghaladja a megélhetéshez szükségest is.
A Bostoni Egyetem filantrópia professzora szerint ez érthető, hiszen évezredeken át azon aggódott az ember, hogy vajon elég élelmet gyűjtött-e télire, ez a kód pedig mai napig bennünk él. A szakértő most kutatást folytat olyan vagyonos emberek körében, akik legalább 50 millió dollárnyi vagyonnal rendelkeznek, és azt találta, hogy több mint felük mindössze "elegendőnek" ítéli pénzét.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A pénzügyi tanácsadók szerint ez most jó tanulópénz, hiszen sokan már korábban figyelmeztették ügyfeleiket, hogy legyenek óvatosabbak befektetéseiket illetően, és fogják vissza némileg kiadásaikat is, azonban a legtöbb ezt mégsem vette komolyan.
Igaz ez az adományozásra is, a legtöbben ugyanis továbbra is költenek karitatív célokra, mivel úgy érzik, egy egyéniségükhöz tartozik, így nem hajlandók lemondani erről.
A nemek arányát tekintve jóval több férfi fordul ilyen problémával pszichológushoz, amit az egyik szakértő azzal magyaráz, hogy a gazdag nők már megtapasztalták a pénzhez jutás nehézségeit akkor, mikor megmászták a vállalati ranglétrát, így ők most is jobban meg tudnak küzdeni a problémákkal.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








