5 °C Budapest

Elfordulnak a bankok a diákoktól: káosz az amerikai diákhitelek körül...

Pénzcentrum
2008. április 18. 16:00

Az évnek ebben a szakaszában már sokkal inkább azon szokták törni a fejüket a diákok, hogy mivel töltsék a nyári szünetet, mintsem azzal, hogy miből finanszírozzák a következő szemesztert. A hitelválság azonban idén ezen is változtatott.

A magas tandíjak miatt Amerikában a diákok nagy része hitelfelvételre kényszerül. Ez azonban nem újdonság. Az már sokkal inkább, hogy a diákoknak lassan már sorba kell állniuk a kedvező hitelekért. Az államok legnagyobb diákhitelezője, a Sallie Mae nemrég például közzétette, hogy megszünteti a konszolidációs kölcsönök nyújtását, de több másik hitelező is felfüggeszti diákhitel-nyújtási tevékenységét.

A helyzet ennél már csak rosszabb lehet, ugyanis egyre több hitelező igyekszik hitelportfóliójától megszabadulni, ugyanis egyre kevesebb profit származik ezekből a termékekből. Várhatóan csak a nagyobb bankok tartanak majd ki a diákhitelek mellett.

Az Új Amerika Alapítvány vezetője szerint azonban rossz helyzetben csak a hitelezők vannak, a diákok nem. Szerinte a régi szereplők helyére újak lépnek be, tehát mindig lesz hitelnyújtó a piacon. Egyre több iskola vállalja újabban, hogy direkt hitelt biztosít diákjai számára. Arányuk mára elérte az összes amerikai felsőoktatási intézmény 20 százalékát.

De a diákok helyzete még így sem könnyű, hisz egyre nehezebb számukra eligazodni a különböző hitelnyújtók és azok konstrukciói között. A legjobb, amit tehetnek - szakértők szerint - ha időben elkezdenek utánanézni a lehetőségeknek. Abban sem lehetnek ugyanis biztosak, hogy az az intézmény, ahonnan idáig hitelhez jutottak, egyáltalán folytatja tevékenységét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hitelpiaci válság következtében egyre szigorodó hitelfelvételi kondíciók között megjelentek már a diákhiteleket érintők is. Olyan megkötésekkel is él már néhány pénzintézet, hogy csak olyan iskolában tanulónak nyújt hitelt, ahol a "lemorzsolódás" aránya bizonyos küszöbértéknél alacsonyabb. Nem elég tehát megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkezni, az iskolát is jól kell tudni megválasztani a diáknak.

Az államilag garantált diákhitelek köre az elmúlt 10 évben jelentősen kisebb mértékben nőtt, mint a nem garantált, privát diákhitelek köre. Utóbbiak azonban jóval magasabb kamatterhet jelentenek a felvevők számára, mint az állami hitelek.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Holdblog  |  2026. február 6. 07:44
Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen pl...
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 09:02