Nagy-Britanniában már tesztelik az internetes bankkártya-csalások biztos ellenszerének tartott módszert, melynek keretében minden banki ügyfél kap egy saját kézi kártyaleolvasót. Az újdonság életképessége drágasága miatt igencsak megkérdőjelezhető, ám ha belegondolunk, hogy 2006 első félévében 95.3 millió fontot tett ki az internetes kártyacsalások összértéke, akkor talán megéri áldozni ennek visszaszorítására.
Ez a 95.3 millió kizárólag olyan tranzakciókból ered, melyekhez nem kellett, hogy fizikailag a csaló birtokában legyen a plasztik, elég volt megszerezni annak adatait.
Az új módszer úgy működik, hogy minden távoli internetes vásárlásnál le kellene olvastatni otthon a kártyát, beütni a PIN-kódot, melyért cserébe a vásárló egy egyszer használatos jelszót kap. Utóbbival lehetne élesíteni a tranzakciót.
A módszert az idei év során szélesebb körben is bevetik a szigetországban, miután a kifejlesztésében résztvevő bankok, kártyatársaságok és kikereskedők is elégedettek az eredményekkel.
A legfrissebb csalási statisztikák összességében a kártyacsalások összértékének csökkenéséről számolnak be, ezen belül azonban az internetes csalások továbbra is növekedésnek indultak, a fizikailag is jelenlévő kártyákkal történő visszaélés csökkenését pedig a chip-and-pin rendszer elterjedésének tulajdonítják. Az internetes szegmensben van tehát még teendő, lehet hogy éppen a most tesztelt rendszer jelenti majd a hosszabb távú megoldást, kérdés persze, hogy ez mikorra ér el hazánkba...
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








