Egy csütörtökön napvilágot látott amerikai felmérés szerint 2006 során 500 ezerrel kevesebb amerikai esett áldozatul valamilyen személyazonossági csalásnak. Mielőtt azonban örömtáncot lejtenénk, ne felejtsük, hogy még mindig 8,4 millió embert érint ez a csalási forma.
A visszaesésnek köszönhetően mind a fogyasztók, mind a vállalkozások személyazonossági csalással kapcsolatos költségei csökkentek, 49,3 milliárdra rúgott a teljes költség, szemben a 2005-ös 55,7 milliárd dollárral. Az 5 000 főt érintő telefonos felmérés szerint összességében az amerikaiak mintegy 3,74 százalékát érintette ilyen jellegű visszaélés, míg 2005-ben 4, 2003-ban 4,7 százalékuk esett áldozatul.
James Van Dyke, a felmérést készítő cég, a Javelin Strategy & Research alapítója és elnöke szerint mindez annak köszönhető, hogy az emberek több figyelmet fordítanak számláik ellenőrzésére, s a bankok is szigorúbb feltételekhez kötik az új számla nyitását.
A személyazonossági csalások számának visszaesése legnagyobb részben az "új számla-csalás" csökkenésének köszönhető. Tipikusan ez a forma számít a legdrágább visszaélésnek, a teljes éves költsége 17,9 milliárd dollárt tett ki, míg 2005-ben 24,2 milliárd dollár ráfizetést okozott. Az egy fogyasztóra jutó átlagos költség 792 dollár volt 2006-ban, míg egy évvel korábban 851 dollár. Ami szintén örvendetes, hogy csökkent a visszaélés felderítésének és megoldásának idejének mediánja is, 25 óráról 5 órára.
Szintén kevesebb visszaélés volt tapasztalható a már fennálló számlákkal kapcsolatban. 2,69 százalékkal kevesebbet, 31,4 milliárd dollárt kellett emiatt fizetni. Az egy fogyasztóra jutó költségek szintén csökkentek, 587 dollárról, 502 dollárra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Annak ellenére, hogy egyre "divatosabbá" válik az internetes visszaélés, azon áldozatok közül, akik meg tudták mondani, hogy milyen módon jutott illetéktelenek kezébe személyazonosságot igazoló papírjuk, 38 százalék elvesztette pénztárcáját, csekk-füzetét, vagy hitelkártyáját. 15 százalékuk szerint olyasvalaki fért hozzá az információkhoz, akit ismertek, 9 százalékuknak pedig a postáját lopták el. Az áldozatok 16 százalékának személyazonossága valamilyen internetes csaláson keresztül került illetéktelenekhez. A fennmaradó 22 százalék valamilyen vásárlási tranzakció közben esett áldozatul.
A legveszélyeztetettebb csoportnak a fiatalok, illetve a sokat keresők számítanak. Van Dyke szerint a legjobban úgy előzhetjük meg a bajt, ha az első adandó alkalommal megsemmisítjük azokat a dokumentumokat, melyekkel ezt megtehetjük, a lehető legfrissebb vírusirtó, tűzfal programokat használjuk, és folyamatosan figyelemmel kísérjük számláinkat.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








