Üres színház, piros székek és egy színházi társulat egy próbán, elmosódott háttérben

Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi

MTI
2026. szeptember 1. 19:15

Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját - közölte hétfőn az MTI-vel a színház igazgatóhelyettese.

Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház hétfői évadnyitó társulati ülését követően az MTI-nek elmondta, hogy a hagyományos nyílt nap keretében, szeptember 12-én a színház minden szegletét megismerhetik az érdeklődők, akik a nap során vetélkedőn is részt vehetnek, a nap végén pedig megnyerhetik az évadra szóló bérletüket.

A vetélkedőt követően a színház művészeinek zenés műsorát láthatják a nézők. Másnap tartják a színházban a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivált, amelyre a vármegyéből fogadták a jelentkezőket. A fellépők között lesz táncos, zenés és prózai produkcióval bemutatkozó előadó és láthatnak sportbemutatót is a nézők. A rendezvény bevételét Világos Gábornak, egy nagyvázsonyi, kihívásokkal élő fiatalembernek ajánlják fel.

Szeptember 17-én a Pesti Vigadóban mutatja be a színház vezetése a teátrum Esélyegyenlőségi Programját azzal a céllal, hogy az ország más színházai is átvehessék, gyakorlattá tehessék azt a szemléletet, amely Veszprémben már működik. Mint Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, a program lényege, hogy a kihívással élők hasznos tagjai legyenek egy-egy közösségnek, akár egy színházi társulatnak is.

Az évad első bemutatója Szabó Magda Abigél című alkotása lesz, a musical premierjét október 2-án tartják. A társulati ülés előtt felavatták a Petőfis Arcok elnevezésű színházi portréfalat, amelyen a színház művészeinek, örökös tagjainak és vezetőségének fényképei láthatók. Az eseményen Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a teátrumnak harminc örökös tagja van és 24 művész erősíti a társulatot. Az évadnyitón mutatták be a társulat új tagjait, Szalay Ágnest, Horváth Alexandrát, Szőke Diánát, Virágh Pannát, Aradi Imrét és Koller Krisztiánt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?