Csak egy gyors pecára indultak a Drávára, végül egy 210 centis, több mint 60 kilós harcsa akadt horogra. A hatalmas halat csónakkal üldözték.
Különleges akció a Kiskunságban: jeladókkal figyelik a magyar puszta büszkeségeit + Fotók
Apró GPS-jeladók segítenek ezentúl nyomon követni nyolc Kiskunságban nevelkedett túzokcsibe mozgását. A természetvédelmi szakemberek nemcsak azt szeretnék megtudni, merre járnak a fiatal madarak, hanem azt is, hogyan használják az élőhelyüket, és milyen veszélyekkel találkoznak életük első időszakában.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közlése szerint július második felében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereivel közösen mérték fel a Felső-Kiskunság teljes költőterületét. A felmérés során legalább 36 fiókát vezető túzoktyúkot figyeltek meg, összesen pedig 53 repülni képes csibét számoltak.
A LIFE EUROBUSTARD program keretében idén a Kárpát-medencében összesen 22 túzokcsibe kapott egyedi GPS-jeladót, közülük nyolc a Kiskunságban nevelkedett. A jeladók segítségével a szakemberek részletes adatokat kaphatnak a fiatal madarak mozgásáról és területhasználatáról.
Különösen fontos lehet annak megismerése, hogy a fiókák hogyan mozognak a költési időszak után, mely területeket használják, és milyen veszélyeztető tényezők befolyásolják a túlélésüket. Az így gyűjtött adatok hosszabb távon a túzokvédelmi intézkedések hatékonyabbá tételéhez is hozzájárulhatnak.
A Kiskunsági Nemzeti Park szerint a túzok helyzete a Kárpát-medencében az elmúlt évtizedek természetvédelmi munkájának köszönhetően kedvezőbben alakult. A korábbi csökkenő tendencia megfordult, és az elmúlt húsz évben a Pannon régióban növekedést tapasztaltak. A KNP korábbi adatai szerint 2026 elején a Kárpát-medencében legalább 2992 túzokot regisztráltak, a Kiskunságban pedig 545 példányt számoltak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hosszú távon is segítheti a túzokok védelmét
A mostani jeladózás a 2025 őszén indult LIFE EUROBUSTARD program része, amelyben nyolc európai ország természetvédelmi szakemberei dolgoznak együtt a túzok és a reznek védelmén. A program 2032 végéig tart, célja pedig többek között a túzok európai állományának stabilizálása és a veszélyeztető tényezők mérséklése.
A GPS-jeladók ezért nem egyszerűen azt mutatják meg, hogy éppen merre jár egy-egy túzok: az összegyűjtött adatokból a szakemberek az élőhelyhasználatra és a túlélés szempontjából kritikus területekre is következtethetnek. Ez pedig újabb fontos eszköz lehet a Magyarországon kiemelten kezelt túzokállomány megőrzésében.
Ismét a hagymától lesz hangos Makó: Neotonnal és Wellhelloval startol az ország kultikus fesztiválja
Szeptember 11. és 13. között ismét a Hagymafesztiválé lesz a főszerep a Maros-parti városban.
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.







