Elképesztő, mit találtak a Dunában: még a régészeket is meglepte, amit a kiszáradó meder rejtett

HelloVidék: Ki gondolta volna, hogy ennyi év után még mindig ilyen különleges ókori leletek kerülhetnek elő Magyarországon? Most ráadásul egy szinte teljesen ép kőszobrot találtak a rekordalacsony Dunában, amelyhez hasonló még a a dunaújvárosi Intercisa múzeum több millió darabos gyűjteményében sincs. Miben különleges ez a lelet?

Dr. Szabó Antal régész: Ez a szobor eredetileg egész alakos, szabadon álló, körüljárható alkotás volt, amely egy hölgyet ábrázolt. Nem egy homlokzatra rögzített díszítőelem, hanem minden oldalán kidolgozott szobor. Sajnos a feje nem került elő, pedig éppen ez alapján tudnánk azonosítani, kit ábrázol. Ettől függetlenül nagyon jelentős a lelet. Tudjuk, hogy az ókori Dunaújváros területén rengeteg szobor állhatott, de ezekből nagyon kevés maradt fenn. A bronzszobrokat a későbbi korokban újra felhasználták: harangot, ágyút öntöttek belőlük, vagy egyszerűen beolvasztották őket. A kőszobrokat pedig gyakran összetörték, és építőanyagként használták fel. Ezért már egy kőszobor előkerülése is óriási ritkaság, pláne ilyen nagyságban. A most megtalált darab a szobor nyaktól lábig terjedő része, tehát éppen a feje és a lába hiányzik. A ruházata azonban nagyon sokat segíthet az azonosításban.

Az irdatlanul nehéz, közel 500 kg-os szobrot egyébként a Dunai Ipari Búvár Kft. munkatársai, Balázs Zoltán, Gillich Gergő és Bálint Norbert azonosították a folyó egy nehezen merülhető szakaszán. A lelet szakszerű kiemeléséhez pedig a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Orosz Csaba György technikai segítségére is szükségünk volt, a műtárgyat azóta az intézmény gyűjteményébe szállították, ahol megkezdődhet a tisztítása és tudományos vizsgálata.

Az ominózus ókori torzó, ami előkerült a Dunából

Tényleg, honnan lehet egyáltalán tudni, hogy mikori egy ilyen lelet?

Szokták kérdezni, honnan tudom, hogy egy ötcentis kerámiadarab római kori, és miért nem középkori, bronzkori vagy éppen újkori. Mindig nevetve azt válaszolom a hallgatóimnak: nagyon egyszerű, meg kell nézni tízezer darabot, a tízezer-egyediknél pedig már magatoktól is tudni fogjátok. Ezek is egyfajta mintázatot képviselnek. A szobor esetében annyival könnyebb a dolgunk, hogy nagyon jellegzetesek azok a mintázatok, ahogyan kifaragják, megformálják. A mi esetünkben a ruha is elárulja, hogy római korban készült szoborról van szó, és azt is meg tudom állapítani, hogy nagy valószínűséggel a 3. században készülhetett. Esetleg a 4. század első felére még felmehet, de ha a szakmai véleményemet kérdezi, én inkább a 3. századra tenném. Így teljes mértékben beilleszkedik annak a szír csapatnak az időrendjébe, amely akkoriban itt tartózkodott.

Azt már lehet tudni, hogy kit ábrázolhat a szobor? Előkelő római hölgy, császárnő vagy akár egy istennő is lehet?

Igazából csak valószínűségi sorrendet tudok felállítani. A legvalószínűbb, hogy egy előkelő római hölgyet ábrázolt. Kevésbé valószínű, de nem zárható ki, hogy egy császárnő szobrát találtuk meg. A legkevésbé valószínű, de ezt sem tudom teljesen kizárni, hogy egy istennőt formáz. Tehát szakmai véleményem szerint egy előkelő római nő a legvalószínűbb, de a császárnő és az istennő lehetőségét sem vethetjük el teljesen.

– Nemcsak a szobortorzó váltott ki nagy visszhangot: számos más ókori lelet is előkerült a Dunából a rekordalacsony vízszint miatt. Mi mindent találtak még?

– Azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy az ország szerencsétlenségére, ámde a tudomány szerencséjére kerültek elő ezek a kövek a Duna alacsony vízállásának köszönhetően. Zárójelben hozzá kell tennem, hogy a múzeum tényleg leletmentést végzett ezen a területen, hiszen rengeteg érdeklődő, kíváncsiskodó is volt, és szinte minden követ, amit behoztunk a múzeumba, már nem az eredeti helyén találtunk meg.

Nagyságrendileg mennyi ókori kőmaradvány került elő?

Majdnem 30 darab eddig. Vannak közöttük római kori oltárok, sírkőtöredékek, párkányok, építészeti elemek, oszlopok – tulajdonképpen minden.

Ilyen kincseket rejt most a Duna

– A szobron kívül van olyan lelet, amely hasonlóan jelentős?

Olyan jelentős, mint a szobor, egyik sincs. Ha a tudományos értéket nézzük, akkor persze mindegyik jelentős – erre a kívülállók legyinteni szoktak. Ha azonban ki kellene emelnem egyet közülük, akkor azt a Jupiter-oltárt választanám, amelynek – bár maga az oltár nem teljes, de – teljes egészében megmaradt a feliratos része. Gyakorlatilag Intercisa egy új polgárát ismertük meg általa: Caius Aurelius Sabinust, aki ezt az oltárt állíttatta. A többi feliraton is maradtak fenn részletek, de azoknál már nem tudjuk a teljes szöveget rekonstruálni, mint ennél a Jupiter-oltárnál.

Volt, aki csak kíváncsiságból lesétált a Duna-partra, és végül egy római kori kővel tért haza? Mennyire lepték el a múzeumot a lakossági bejelentések az elmúlt hetekben?

Le a kalappal a dunaújvárosiak előtt, mert rengeteg bejelentést kaptunk. Nem arról volt szó, hogy elvittek volna köveket, egyszerűen csak kíváncsiak voltak, és szerették volna megnézni, mit találtak. Nagyon sokan jelezték, hogy itt is láttak egy faragott követ a Dunában, ott is találtak valamit, koordinátákat és fotókat küldtek, majd megkérdezték, hogy behoztuk-e már. Maximális köszönettel tartozunk a dunaújvárosiaknak ebből a szempontból.

Most éppen egy ókori márványszobor kapcsán került újra előtérbe Dunaújváros római múltja. De érdemes azt is tisztáznunk, miért vannak itt egyáltalán ilyen nagy számban római leletek – ráadásul a Dunában.

Traianus császár uralkodása idején érte el a Római Birodalom a legnagyobb területi kiterjedését. Ezt követően, Hadrianus császár idején a hangsúly a meghódított területek határainak megszilárdítására és védelmére került. A birodalom határát védő, már az 1. századtól folyamatosan kialakított védelmi rendszert nevezzük limesnek. Ez nem egyszerűen egy határvonal volt, hanem katonai létesítmények – erődök, őrtornyok, utak és egyéb védelmi elemek – összefüggő rendszere. A Duna mentén húzódó határszakasz, a dunai limes részeként Dunaújváros területén is állt egy jelentős római katonai erőd, Intercisa. Ez a pannoniai határvédelem fontos láncszeme volt, amely a Duna vonalát követő római katonai rendszerbe illeszkedett.

Mikortól válik igazán ismertté az ókori település, Intercisa?

Úgy a Kr. u. 2. század második felében. A talán legismertebb római császár, Marcus Aurelius – aki a Gladiátor című film elején is szerepel – uralkodása alatt tört ki a markomann–kvád háborúk sorozata. A germán eredetű markomannokat és kvádokat más, keletről érkező népek is nyomás alatt tartották, ők pedig megpróbáltak betörni a Római Birodalom területére. A rómaiak ezt természetesen nem akarták. Kitört egy hosszú, több mint tíz évig tartó, véres háború. Ehhez a szarmaták is csatlakoztak a mai Alföld területéről. A harcok főként a mai Dunántúlon zajlottak, de egy hadjárat során a germánok egészen Itália közelébe is eljutottak. A birodalom ezért nagyon komolyan vette ezt a háborút, amely súlyos veszteségeket okozott a rómaiaknak.

Hogyan kapcsolódik ehhez Dunaújváros?

Intercisában mindig egy lovas csapat szolgált. A római hadvezetés azonban megunta, hogy ezek a lovas alakulatok nem bírtak a szomszédos szarmatákkal, ezért körülnéztek a birodalomban, hol van olyan csapattest, amely fel tudja venni a versenyt a szarmata lovasíjászokkal. Úgy döntöttek, sok ezer kilométerről, a szíriai Hemesa városából hoznak íjászokat. Hemesában egy új, mintegy ezerfős csapattestet állítottak fel. A szíriai íjászok ebben az időszakban nagyon híresek voltak. Volt egy kisebb lovas kontingensük is, de alapvetően gyalogos íjászokból állt a csapat. Az Hemesából toborzott alakulatot Pannóniába, Intercisába vezényelték, ahol sikeresen vették fel a harcot a szarmatákkal. Ami azonban nekünk, régészeknek nagyon fontos: a szíriaiak ebben az időszakban híres kereskedők is voltak, és Szíria provincia nem számított szegény vidéknek.

Egyik pillanatról a másikra megjelent itt egy ezerfős katonaság, amely egyrészt luxuskörülményekhez szokott, másrészt igényt támasztott bizonyos termékekre és berendezési tárgyakra. Ez olyan, mint a medve és a lépesméz esete: ahol van lépesméz, ott előbb-utóbb megjelenik rá a kereslet is.

Ezt segítette az is, hogy a Severus-korban az első Severus császárt, Septimius Severust a pannóniai légiók segítették hatalomra – ő korábban Pannonia Superior helytartója volt. Ennek következtében a szír kereskedők számára is egyre jövedelmezőbbé vált ide szállítani. Ennek az lett az eredménye, hogy egy évtizeden belül a semmiből felbukkant egy rendkívül gazdag település. Kicsit sarkítok, hiszen korábban is volt itt település az erőd körül, de a beköltöző szírekkel – akiknek a családtagjai is ideérkeztek – egy szír közösség alakult ki. Megjelent hát a fizetőképes kereslet, jöttek a kereskedők, és mivel egyre többen éltek itt, a környékbeliek is ide jártak vásárolni. Nem kellett elmenniük a távolabbi Aquincumba, a mai Óbudára vagy Gorsiumba, hiszen itt is megkaptak mindent, amire szükségük volt.

Mennyire látszik ez a gazdagság a Dunaújvárosban talált leletanyagon?

Ez a gazdag település olyan leletanyagot produkált, amely szinte páratlan. Két példát is tudok mondani. Ha a feliratos anyagot nézzük – domborműveket, sírfeliratokat, oltárokat –, egy átlagos településen körülbelül 10–20, legfeljebb 30 feliratos emléket találunk.

Van egy-két hely, ahol 50 is akad, például Adony, Paks vagy Dunakömlőd környéke. Dunaújvárosban viszont több, mint 400 faragott kőemlék van. Tehát legalább tízszerese az átlagosnak. Ez azt mutatja, hogy volt pénz, prosperitás, jólét – ezeket a tárgyakat meg tudták fizetni.

Csak a régészeti gyűjteményünk több millió tárgyból áll. Meg sem tudom számolni, hány érménk van, de több tízezer. Római figurából és ékszerekből is több száz került elő. Ehhez hozzájárult az is, hogy a kommunista időszakban meglepő módon nem építették be az egykori erőd területét. A települést és a temetőt sajnos beépítették, de az erődöt nem – tehát felismerték a terület jelentőségét.

Gondoljon csak bele: az 1950-es években, amikor minden arról szólt, hogy Dunaújváros, acél, Sztálinváros, elvtársak, menni kell – még akkor sem engedték beépíteni. A szír íjászcsapat körülbelül 175-ben érkezett meg ide, és nagyjából 260 tájékán morzsolódott fel. Ez a bő 80 éves időszak rendkívül jelentős és reprezentatív leletanyagot eredményezett. A római élet gyakorlatilag minden szegmensét be tudnánk mutatni, ha lenne rá elég helyünk.

A Magyar Nemzeti Múzeum lapidáriumának egy jelentős része is innen, Dunaújvárosból származik, hiszen itt csak 1951-től volt múzeum. Amit addig találtak, elvitték a Nemzeti Múzeumba.

Ha ilyen gazdag leletanyag rejtőzik még mindig a Duna medrében, hogyan kezdődött ennek a mostani kutatása? Mi indította el a leletmentést?

Egy kollégánk, Tóth János Attila víz alatti régész indította el, aki már korábban, a 2010-es években is végzett itt kutatásokat. A középkori Dunaújváros, Pentele – az a falu, amely Dunaújváros előtt állt itt – templomával egy időben, a 12. században épült a közelben egy Szent Pantaleonnak szentelt monostor. Ő ehhez a monostorhoz kapcsolódó régészeti jelenségeket kutatta, és talált is hozzá kapcsolódó struktúrákat. Magát a monostort már senki sem fogja megtalálni, hiszen a forrásokból tudjuk, hogy 1903-ban a romjait felrobbantották, mert akadályozta a hajózást a Dunán.

A környéken azonban vannak olyan maradványok, amelyek érdemesek a tudományos vizsgálatra. Mivel most ilyen alacsony a Duna vízállása, Tóth János Attila tovább szerette volna folytatni ezeket a kutatásokat. Együtt mentünk ki néhány hete először, amikor nagyon alacsony volt a vízállás, és tartottunk egy terepszemlét. Ekkor került elő az a Jupiter-oltár is, amelynek a felirata teljes egészében olvasható.

Azóta is kijárunk a területre, és az a helyzet, hogy ott több száz római kori töredék van, illetve középkori leletek is előkerültek – mindenesetre nagyon sok faragott kő található.

Régész munka közben

A római kori kövek tehát még mindig ott vannak a Duna medrében?

Hogyne. Ennek az a magyarázata, hogy ezt a 12. századi monostort nagy többségében valószínűleg a római kori erőd köveiből építették fel. Ez teljesen emberi tulajdonság: minek menne bárki a budai kőbányákba a kövekért, amikor itt van a szomszédban? Fogták, és odaszekerezték.

A monostor helyét így sikerült pontosabban beazonosítani?

A monostor helyét sajnos soha nem fogjuk tudni pontosan rekonstruálni, csak egyre közelebb kerülhetünk hozzá. A monostorhoz azonban különböző építmények is kapcsolódnak, hogy csak néhány egyszerű példát mondjak: egy móló, egy vizafogó vagy egy magtár. Tehát nem önmagában állt, hanem más épületek és létesítmények is tartoztak hozzá. Bár magát a monostort nem, ezeket a maradványokat – legalábbis amit nem robbantottak fel – még tudjuk vizsgálni. Ezek nagyon fontosak lehetnek ahhoz, hogy tisztázzuk, milyen szerepet töltött be ez a monostor a térségben.

Van arra példa, hogy a dunaújvárosiak elviszik ezeket az ókori köveket, mondjuk a kertjükbe?

Ebből a szempontból hála Istennek nagyon szerencsések vagyunk. Rengeteg bejelentést kapunk a dunaújvárosiaktól: nem hazaviszik a köveket, hanem szólnak a múzeumnak, ha találtak valamit. Nem tudom megmondani, hogy egy-két ember esetleg vitt-e haza innen valamit, de ilyenről egyetlen bejelentést sem kaptam. Ezek a kövek többségében egyébként nem háromkilósak, tehát elég nehezek.

A kövek mellett kisebb tárgyakat is lehetett találni?

Nem, ilyet nem találtunk. Kerámiákat, a mindennapi élet egyéb kellékeit, ruházati elemeket, használati tárgyakat nem láttunk, csak a köveket. Ennek egyik oka, hogy bár a víz apad, az iszap még mindig ott van a meder alján, így az apróbb tárgyak egyelőre nem kerülnek felszínre.

A Duna más szakaszain, például Paksnál vagy máshol is előkerültek érdekes leletek?

Igen, például Budapesten, a Batthyány térnél egy második világháborús német motorkerékpár került elő a Dunából, amely nagy visszhangot kapott. Érden pedig egy szenzációs éremkincsleletet találtak. Magyarország területéről ezeken kívül nem tudok másról. Nem véletlen, hogy amikor a Jupiter-oltár előkerült, még a BBC-től is felhívtak, hogy nyilatkozzak, mert annyira jelentősnek tartották, hogy a Duna alacsony vízállása miatt ilyen régi leletek is előkerülhettek.

Mi lesz a most előkerült különleges leletek, köztük a szobortorzó sorsa? Mikor láthatja őket a nagyközönség?

Amilyen hamar csak lehet, szeretnénk időszaki kiállításon bemutatni, nemcsak ezt a szobrot, hanem minden kőtöredéket, amit a Dunából megmentettünk. Óriási az érdeklődés a leletek iránt: amikor közzétettük a szoborról készült bejegyzést, a Facebookon néhány nap alatt több mint félmillió megtekintést értünk el. Nagyon érdekli az embereket.

Vannak azonban gyakorlati nehézségek is. Először a restaurátoroknak meg kell tisztítaniuk a leleteket a rájuk rakódott szennyeződésektől, majd bemutathatóvá kell tenniük őket. Ezután következhet az installálás. Ezt a szobrot például fel kell állítani. Nem tettük mérlegre, de úgy képzelje el, hogy heten – hét erőteljes felnőtt férfi – éppen csak meg tudtuk mozdítani. Alsó hangon is 500 kiló körül lehet. Csak az egyik oldalára tudtuk görgetni, és egy emelőre, illetve csigára volt szükségünk ahhoz, hogy fel tudjuk emelni.

Farkas Lajos, a múzeum igazgatója azt szeretné, hogy októberben második felében – megnyithassuk az időszaki kiállítást, ahol ezt a szobrot és a többi, szintén nagyon jelentős, Dunából származó leletet is bemutatjuk.

Címlapfotó, fotó: Dr. Szabó Antal