Negyven éve süti a lángost a vidéki piac ikonikus sütője: most elárulta a tökéletes recept titkát

Kevés olyan ikonikus piaci szereplő van Szombathelyen, mint Porpáczy Gábor. A helyiek számára neve szinte egybeforrt a vásári lángossal, amelyet immár közel négy évtizede készít a városban. A Vaolnak adott interjújában elmesélte, hogy eredetileg nem vendéglátósnak készült. Gyermekként kereskedő szeretett volna lenni, galambokkal és régiségekkel foglalkozott, miközben nagyszülei mellett a gazdálkodás világába is betekintést nyert.

A fordulat egy budapesti út során érkezett. Régiségkereskedés miatt járt a fővárosban, amikor egy ismerős nagymamájától – aki az Ecseri piacon sütötte a lángost – megkapta azt a receptet, amely később egész életét meghatározta.

Egyedül csak nekem adta oda. Huszonnégy éves voltam akkor. Mai napig megvan otthon, bár a tartalma már inkább a fejemben van

– mesélte.

Amikor a szombathelyi lángossütés egyik ismert alakja, Szendi László visszavonult, Porpáczy Gábor 1986-ban átvette a helyét. Az első években még triciklivel szállította a lángosokat a piacra, később pedig egy Trabant segítette a munkáját. A rendszerváltás előtti időszakban gyakran több száz darab lángos fogyott el egyetlen délelőtt alatt.

A lángossütő szerint a siker titka nem valamilyen különleges összetevőben rejlik, hanem a technológiában és a türelemben.

Kétszer kell keleszteni. A kelesztés a kulcs. Rendesen meg kell dagasztani, és megfelelő hőfokon kell sütni, olyan 160–180 fok között

– árulta el.

A munkanapja ma is hajnalban kezdődik: fél négykor érkezik a piacra, hogy reggel ötre minden elkészüljön. Elmondása szerint rekordnapján 450 lángost sütött meg.

A legkülönlegesebb történet azonban nem a rekordforgalomhoz kapcsolódik. Egy korábbi törzsvásárló Izraelbe költözött, és az utazás előtt több adag lángostésztát vitt magával, hogy a Közel-Keleten is a megszokott szombathelyi ízeket ehessen.

A piacon ma is ragaszkodnak az egyszerű kínálathoz: sima és fokhagymás lángos készül. Porpáczy Gábor szerint ennek gyakorlati oka van. „A magyar ember nem szeret várakozni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyors kiszolgálás legalább olyan fontos, mint maga a recept.