A Borbás Marcsi szakácskönyve című sorozat 314 epizód után véget ér, de a műsorvezető már több új produkciót is bejelentett.
Aggasztó jelenségre figyeltek fel a Tihanyi-félsziget egyik legismertebb természeti területén: tömeges halpusztulás kezdődött a Belső-tóban. A szakemberek szerint a jelenséget oxigénhiány okozza, a pusztulás pedig elsősorban egy inváziós halfajt érint. A nemzeti park arra kéri a látogatókat, hogy a kárelhárítás idején ne közelítsék meg a tópartot.
Tömeges halpusztulásról számolt be közösségi oldalán a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A tájékoztatás szerint a Tihanyban található Belső-tóban oxigénhiányos állapot alakult ki, amelynek következtében nagy mennyiségű hal pusztult el az elmúlt napokban. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a jelenség hátterében elsősorban természetes folyamatok állnak. A sekély, zárt tavakban a melegedő víz, a szerves anyagok bomlása és az időjárási körülmények együttesen jelentős oxigénhiányt idézhetnek elő, ami különösen érzékenyen érinti a halállományt.
A nemzeti park tájékoztatása szerint az elhullott halak döntő többsége ezüstkárász. Ez a faj Magyarországon idegenhonosnak számít, rendkívül alkalmazkodóképes, és számos természetes vízben kiszoríthatja az őshonos halfajokat. A mostani pusztulás ugyanakkor így is jelentős ökológiai eseménynek számít a tó életében.
A területen már megkezdődött az elhullott halak összegyűjtése és elszállítása. A szakemberek a további károk megelőzése érdekében folyamatosan figyelik a víz állapotát és szervezik a szükséges beavatkozásokat.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság arra kérte a kirándulókat és a turistákat, hogy egyelőre ne közelítsék meg a tó partját, és ne zavarják a kárelhárítási munkálatokat. A nagy mennyiségű elpusztult hal ugyanis nemcsak kellemetlen szaghatással járhat, hanem a takarítási munkákat is nehezítheti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Tihanyi Belső-tó a Balaton-felvidék egyik különleges természeti értéke. A vulkáni eredetű tó természetvédelmi oltalom alatt áll, és fontos élőhelyet biztosít számos növény- és állatfaj számára.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







