budapest, panellakes, ingatlanár

Vége a panelőrületnek? Megtorpant az egyik legdurvább drágulás a vidéki ingatlanpiacon

2026. május 27. 10:15

Hónapokig úgy vitték a panellakásokat Szegeden, mintha nem lenne holnap: egy jól árazott lakás szinte azonnal eltűnt a piacról, sokszor még ingatlanközvetítő sem kellett az eladáshoz. Most viszont fordult a helyzet: az egymilliós négyzetméterár úgy tűnik, elérte a vásárlók ingerküszöbét, és egyre több tulajdonos kénytelen visszavágni az árból.

A Zenga.hu friss elemzése szerint a szegedi panelpiacon látványosan visszaesett az érdeklődés. Míg év elején még komoly verseny ment a kisebb lakásokért, mostanra a túlárazott panelek sokszor hetekig-hónapokig állnak a hirdetések között.

– Valóban a panelek ára lőtt ki a legnagyobb ütemben, az ideális méretű otthonok négyzetméteréért egymillió forintot is elkérnek most már Szegeden – mondta a megyei lapnak Vass Sándor. A szakember szerint azonban ez csak bizonyos lakásokra igaz: elsősorban a 34, 47 és 55 négyzetméteres panellakások maradtak igazán kelendők, de ott sem mindegy az elhelyezkedés vagy az épület állapota.

Az sem mindegy például, hogy egy tízemeletes házban melyik szinten van a lakás

Vass Sándor szerint az ötödik emelet fölé már sok vevő nem szívesen költözne, főleg a liftes problémák miatt. Emellett fontos szempont lett az is, hogy panelprogramos-e az épület, van-e hőmennyiségmérő vagy akár napelem a házon. A szakértő szerint a piac mostanra eljutott egy lélektani határig. Az egymilliós négyzetméterár mellett ugyanis sok vevő már inkább kisebb, de modernebb új építésű lakásban gondolkodik.

Ha valaki választhat, hogy egymilliós négyzetméteráron egy 50-60 éves panelt vesz, vagy 1,4 millióért új építésű téglalakást, sokan inkább a modernebb otthont választják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A változást jól mutatja, hogy míg néhány hónapja a panellakások sokszor egyetlen Facebook-poszt után gazdára találtak, most ismét egyre több jelenik meg az ingatlanközvetítőknél is. Ez arra utal, hogy az eladás már korántsem megy automatikusan.

A szakember szerint jelenleg a reális négyzetméterár Szegeden nagyjából 800 ezer és 1 millió forint között mozog, vagyis a paneldrágulás lényegében megállt. Nagy alkukra ugyanakkor továbbra sem érdemes számítani: a jól beárazott lakások esetében jellemzően csak néhány százezer forintos engedmény fér bele.
 
 
 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Helyreigazítás!

Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?