Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Veszélyben a legendás vidéki vásár: több mint kétszáz éves hagyomány jövője vált bizonytalanná
Évtizedes hagyomány kerülhet veszélybe Kiskundorozsmán: bizonytalanná vált a népszerű dorozsmai vásár jövője. Nem az érdektelenség miatt került kérdőjel a rendezvény sorsa mellé – a vásár továbbra is mágnesként vonzza a vevőket és az árusokat egyaránt.
Bizonytalanná vált a kiskundorozsmai vásár jövője, miután felmerült, hogy a jelenlegi helyszín a következő évben más célú hasznosítás alá kerülhet. A több mint kétszáz éves vásártartási hagyománnyal rendelkező rendezvény azonban egyelőre nem szűnik meg biztosan: a tulajdonos szerint még nem született végleges döntés a terület sorsáról.
A dorozsmai vásárról korábban a HelloVidék is írt: a rendezvény évtizedek óta a térség egyik ismert közösségi programja, amely nemcsak a helyieket, hanem a környékbeli településekről érkező vásárlókat és árusokat is rendszeresen vonzza. A hagyományos kirakodóvásár különlegessége, hogy a régió egyik régi vásározó helyszíneként működik.
Új helyszínt keresnek a vásárnak
A bizonytalanságot az okozza, hogy a jelenlegi terület jövője kérdésessé vált. Ruzsa Roland, Kiskundorozsma és Szentmihály önkormányzati képviselője korábban arról számolt be, hogy a terület tulajdonosának tájékoztatása szerint január 1-jétől a helyszínt más célra hasznosítanák, így a vásár jelenlegi formájában nem folytatódhatna tovább - írta a Délmagyar.
A képviselő közösségi oldalán azt írta: mindent megtesz azért, hogy a vásár 2027-től is működhessen, akár új helyszínen. Mint fogalmazott, a legnagyobb kihívás nem csupán egy megfelelő méretű terület megtalálása, hanem az infrastruktúra biztosítása is. Egy ekkora rendezvényhez ugyanis szükség van többek között megfelelő parkolásra, mosdókra, áramellátásra és a több száz árus fogadásához szükséges feltételekre.
A tulajdonos szerint még nincs végleges döntés
A Délmagyarország megkeresésére Lekeny György azt mondta: a terület jövőjéről még nem született végleges döntés, az ugyanis a felügyelőbizottság hatáskörébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem jelenthető ki biztosan, hogy a dorozsmai vásárnak valóban költöznie kell, vagy megszűnik a jelenlegi helyszínen.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A képviselő mindenesetre már több lehetséges új helyszínt is vizsgál, és tervei szerint ismét egyeztet a jelenlegi terület tulajdonosával is.
Több mint kétszáz éves hagyomány forog kockán
Kiskundorozsma több mint két évszázados vásártartási múlttal rendelkezik. A vasárnapi vásárok hosszú idő óta a település életének fontos részei: sokak számára nemcsak vásárlási lehetőséget, hanem találkozási pontot és közösségi élményt is jelentenek.
A következő hónapok egyik fontos kérdése így az lesz, hogy sikerül-e megtalálni azt a megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a dorozsmai vásár hagyománya tovább éljen – akár a jelenlegi, akár egy új helyszínen.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







