Érik a paradicsom, csak éppen nem a kertben, hanem a Balaton kiszáradt medrében. Balatonföldváron a víz visszahúzódása után bukkantak fel a termő tövek.
Vége, lebontották a legendás kilátót: százak akarják visszakapni a Bükk különleges látványosságát
Alig bontották el a legendás szarvaskői kilátót, a helyiek máris összefogtak, hogy visszaszerezzék a település egyik legkedveltebb látványosságát. A petícióhoz néhány nap alatt több százan csatlakoztak, az önkormányzat pedig dokumentumokkal próbálja elérni, hogy új kilátó épüljön a helyére.
A napokban elbontották a szarvaskői Major-tetőn (a térképeken Kecskefar-tetőként szerepel) álló, fából készült kilátót, amely közel két évtizeden át a Bükk egyik népszerű kirándulóhelye volt. Az építmény rossz műszaki állapota miatt az üzemeltető, a Vantage Towers Zrt. döntött a bontás mellett, a helyiek azonban nem szeretnék végleg elveszíteni a település ikonikus turisztikai látványosságát.
A bontás hírére petíció indult, amelyben azt kérik, hogy a mobiltelefonos átjátszótorony köré ismét épüljön egy, a tájba illeszkedő fa kilátó. A kezdeményezést néhány nap alatt már több százan írták alá személyesen és online is, a szervezők pedig több ezer támogatót szeretnének összegyűjteni - heol.hu.
@szabativendeghazeger ♬ original sound - Aaron
A polgármester is az újjáépítésért dolgozik
Benkó Dániel polgármester szerint a település minden lehetséges dokumentumot előkeres, hogy tisztázni lehessen, milyen feltételekkel épült annak idején a torony és a köré emelt kilátó. Az önkormányzat felveszi a kapcsolatot az üzemeltetővel is, amint minden szükséges irat rendelkezésre áll. A településvezető szerint több felajánlás is érkezett: tervezők is jelezték, hogy részt vennének egy új kilátó megtervezésében. A cél az, hogy akár egy éven belül ismét látogatható legyen a panorámapont.
A kilátó ugyanis nem csupán látványosság volt: a Bükk egyik legszebb panorámáját kínálta, és sok kiránduló kifejezetten emiatt kereste fel Szarvaskőt. A faépítmény egyben eltakarta a mobilátjátszó-tornyot is, így kevésbé zavarta a tájképet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A polgármester szerint a kilátó az elmúlt húsz évben a település arculatának részévé vált, ezért szeretnék, ha nem maradna üresen a hegytető.
Már az engedélyezéskor is feltétel volt a fa kilátó
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága felidézte: a mobilátjátszó-torony tervezésekor, 2002–2003-ban több egyeztetés zajlott, és a természetvédelmi szempontok miatt végül úgy döntöttek, hogy a fém tornyot egy fa kilátó veszi majd körül. A nemzeti park szakhatósági hozzájárulását is ehhez a megoldáshoz adta meg, amelyet az építési engedélyben is rögzítettek. A helyzet azonban azóta megváltozott. 2005 óta a természetvédelmi hatósági jogkör már nem a nemzeti parké, ezért az igazgatóságnak nincs lehetősége előírni sem a bontás megakadályozását, sem az újjáépítést.
A Heves Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló engedélyezési dokumentumokban nem szerepel olyan kikötés, amely kötelezővé tenné a lebontott fa kilátó újbóli felépítését. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne épülhetne új kilátó: erről az érintett felek közötti egyeztetések dönthetnek. A helyiek és az önkormányzat bíznak abban, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely egyszerre szolgálja a település turizmusát, a tájképi értékek megőrzését és a műszaki biztonságot.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







