Rettentő invazív növény szabadult el Magyarországon: ha ilyen nő a kertedben, azonnal lépni kell

HelloVidék: Egy Facebook-bejegyzés nyomán sokan felkapták a fejüket a Kiskunságban terjedő pálmaliliomra. Valóban egyre több helyen jelenik meg, és mit érdemes tudni erről a növényről?

Kiss Mónika, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője: A pálmaliliom (Yucca filamentosa) jelenleg nem szerepel a hazai inváziós fajok listáján. Ahogy Dr. Jakab Gusztáv is írja az említett a hivatkozott posztban, a faj Észak-Amerika száraz vidékein honos, onnan került át hazánkba. Több száz éve jelen van Magyarországon, elsősorban az alföldi tanyákon vált kedveltté. Kiváló szárazság- és fagytűrő képessége miatt a száraz homoktalajokon is képes fennmaradni.

A Kiskunságban gyakran már csak a növény jelenléte tanúskodik arról, hogy az adott területen egykor tanya állt. A tanyákon nemcsak díszítő értéke és igénytelensége miatt kedvelték, hanem azért is, mert erős rostjait szőlőkötözésre használták. Ezek a túlélt, kivadult növények egyes helyeken – például a Kolon-tó környékén – ma már egyre sűrűbb telepeket alkotnak.

A Kiskunságban a régi tanyahelyekről a Kolon-tónál végzett megfigyeléseink alapján elsősorban mesterséges faültetvények, illetve erdőszegélyek felé terjed, míg a homoki gyepeken kevésbé jelenik meg.

A pálmaliliom lassan növő, hosszú életű évelő növény. Hazánkban szinte kizárólag hajtásokkal, illetve föld alatti rizómáival terjed, mivel Magyarországon nem él a beporzórovara, a jukkamoly (Tegeticula yuccasella). A hazai beporzók a virág felépítése miatt nem tudják elvégezni a növény speciális beporzását, ezért nálunk szinte soha vagy csak ritkán hoz termést és magot, ami miatt a terjedése is lassabb. Irtása ugyanakkor nagyon nehéz: mechanikai úton szinte lehetetlen eltávolítani, mivel a legkisebb, talajban maradt gyökérdarabról is képes újra kihajtani. Drasztikus, célzott vegyszeres kezelés lehet hatásos ellene.

Tényleg mekkora a természetvédelmi kockázata? Milyen veszélyt jelenthet a pálmaliliom az őshonos homoki élőhelyekre?

A pálmaliliom valós, de jelenleg még inkább lokális természetvédelmi kockázatot jelent. Nem tartozik a legagresszívebb özönnövények közé, ugyanakkor a sérülékeny homoki gyepekben komoly károkat képes okozni.

Ahol megtelepszik, tőlevélrózsás telepeivel beárnyékolja a talajt, ezáltal kiszoríthatja a fényigényes, alacsony növésű őshonos növényfajokat. A melegedő és egyre aszályosabbá váló klímánkat úgy tűnik, jobban tolerálja, mint az őshonos fajok, terjedése pedig egyes helyeken már jelentős mértékű. Emiatt akár potenciális jövőbeli inváziós fajként is tekinthetünk rá.

Milyen más, nem őshonos vagy inváziós növényfajok jelentenek jelenleg komolyabb nyomást a Kiskunság természetes élővilágára?

A Duna–Tisza közi Homokhátság hazánk egyik leginkább veszélyeztetett területe az inváziós növényfajok szempontjából. A száraz homok- és löszterületeken jelenleg a legnagyobb károkozók közé tartozik a lágyszárú selyemkóró, valamint a fásszárú fajok közül a fehér akác és a mirigyes bálványfa.A következő csoportot többek között az átoktüske, az ezüstfa, az ördögcérna, illetve a száraz és üde erdőkben egyaránt terjedő nyugati ostorfa és kései meggy alkotják.

Egyre nagyobb problémát jelenthet a kertekből kiszökött kokárdavirág (Gaillardia aristata) is, amely a homoki élőhelyeken jelenleg nagyobb természetvédelmi gondot okoz, mint a pálmaliliom.

Szintén potenciálisan inváziós, rendkívül gyorsan terjedő faj a Kiskunságban alig tíz évvel ezelőtt észlelt észak-amerikai homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus). Ez a növény elsősorban vonalas létesítmények mentén – például utak mellett, tűzpásztákon, krosszpályákon – jelenik meg, de gyakran megtalálható magaslesek, szórók környékén, illetve fiatal erdőfelújítások szegélyében is.

Terjedése az elmúlt évtizedekben leégett területeken, kiszáradt buckaközökben, valamint olyan déli buckaoldalakon is megfigyelhető, ahol az utóbbi évek aszályai miatt tovább ritkult az amúgy is nyílt növényzet. A homoki prérifű nagytermetű faj, sok magot hoz, emellett vegetatív úton is jól terjed. A Kiskunságban jelenleg két jelentősebb terjedési gócpontja ismert: az egyik Kiskunhalas, a másik Kecskemét környékén található.

Új fenyegetést jelentenek a különböző kaktuszfajok is, köztük a fügekaktusz, más néven medvetalpkaktusz (Opuntia fajok), valamint a bokorkaktuszok (Cylindropuntia fajok). Ezek a fajok korábban elsősorban dísznövényként jelentek meg a kertekben, de egyre több helyen figyelhető meg természetbe kerülésük és fennmaradásuk is.

Az elmúlt évek aszályai mennyire alakították át a Kiskunságot? Mit okoz a homokterületek kiszáradása és a szikes élőhelyek átalakulása, kedveznek ezek a változások az inváziós növényeknek?

Az elmúlt évek drasztikus környezeti változásai – a melegedés, a csapadék eloszlásának megváltozása, a csapadékmennyiség csökkenése és az egyre erősödő szárazodás – kedvező feltételeket teremthetnek az inváziós fajok terjedéséhez.

Az Észak-Amerika vagy Ázsia szárazabb vidékeiről származó, agresszíven terjedő növényfajok képesek kihasználni ezeket a megváltozott körülményeket.

Ahol a kiszáradás, a bolygatás, egy erdőtűz vagy más természetes, illetve emberi hatás miatt szabad területek alakulnak ki, ott ezek a betolakodó fajok már könnyebben meg tudnak telepedni és megvethetik a lábukat.

Mit látnak a terepen: a klímaváltozás mely növényfajoknak kedvez, és melyek szorulnak vissza emiatt?

A jelenlegi változások elsősorban a szárazságtűrő, nyílt élőhelyeket kedvelő fajoknak kedveznek. A kevésbé szárazságtűrő őshonos növényfajok visszaszorulhatnak, a versenytársak hiányát pedig az inváziós fajok kihasználhatják: gyorsabban terjedhetnek, és nagyobb arányban hódíthatnak meg új területeket.

A homoki élőhelyeken a szárazodás nyertesei közé tartozik a homoki prérifű, a kokárdavirág, a selyemkóró, az átoktövis, a pálmaliliom és a medvetalpkaktusz is.

A Homokhátság természetes szikes tavai az elmúlt mintegy 15 évben szinte teljesen eltűntek. Ennek egyik fő oka, hogy a talajvízszint lecsökkent, így megszűnt a szikes élőhelyeket fenntartó talajvíz-feláramlás. A klímaváltozás következtében csökkenő csapadékmennyiség tovább rontotta a helyzetet: a talajfelszínen és a felső talajrétegben felhalmozódott sókat a víz már a mélyebb rétegekbe mossa. Az így „kiédesedett” szikes tómedrek és szikes gyepek növényzete jelentősen átalakult: a korábban jellemző sótűrő és sókedvelő növényfajok helyén ma már inkább sztyeppréti fajok jelennek meg.

Amennyiben a tómedrek környezetében nincs meg a természetes szárazgyepi növényzet, a felnyíló és átalakuló élőhelyek kiváló lehetőséget biztosítanak a tájidegen fajok megtelepedésére. Ilyen területeken például a keskenylevelű ezüstfa, a selyemkóró vagy az aranyvessző fajok is képesek megjelenni és terjedni.