Dédanyáink elfeledett ősi kincse: nem gyom, hanem szuperfinom a „hamis spenót” – ne nyírd le a labodát!

Felejtsük el, hogy a tavaszi zöldség csak a fóliasátorban előnevelt primőr lehet! Amikor még együtt zöldell a kígyóhagyma, virágzik a tyúkhúr, burjánzik a csalán, nő a „hamis spárga”, a komló friss hajtásai, vétek nem megkóstolni ezeket a zsenge, tavaszi növényeket. Gondoljunk csak bele, mennyi energia lakozhat bennük! Hiszen ezekkel a vadnövényekkel együtt várjuk mi is a tavaszt: ők is átvészelték a hideg telet, és most velünk együtt szívják magukba az első napsugarakat.

És ha már a zöld, vadon termő növényeknél tartunk, a vadsóskáról és a „vadspenótról” se feledkezzünk meg. A klasszikus spenóthoz, ha a kertből akarjuk begyűjteni, még kora van, de ízben nagyon hasonló, sőt annál jóval ellenállóbb, vitamindús alternatíva lehet a kerti laboda. Hallottál már róla, felismered? Pedig a több mint százéves magyar szakácskönyvekben a spenót mellett még az egyik fontos főzeléknövényként emlegetik. Magról is könnyen nevelhető, és a bébispenóthoz hasonlóan ezerféleképpen felhasználható a konyhában.

Egy régi ismerős, ami kikopott a hazai kertekből a franciaspenót

A kerti laboda (Atriplex hortensis) nem új felfedezés, inkább egy elfelejtett alapnövény, ami valaha, dédanyáink idejében még teljesen természetes része volt a hazai konyhakerteknek. Már az ókori Görögországban is termesztették, a középkorban pedig gazdagok és szegények egyaránt fogyasztották. Akkoriban még a spenót előtti egyik legfontosabb leveles zöldségnek számított.

A modern kertkultúra és a spenót térhódítása kiszorította, így ma sok helyen inkább „elfeledett gyomként” találkozunk vele az utak mentén vagy bolygatott területeken. Pedig sokkal több van benne, mint amit első ránézésre gondolnánk.

Nincs ez így Franciaországban, ahol a labodát mind a mai napig rendszeresen használják a konyhában, főleg főzelékszerű ételek alapjaként. Innen ered a „franciaspenót” elnevezés is, ami jól jelzi: ez a növény ízben és felhasználásban is nagyon közel áll a klasszikus spenóthoz. Íze egyszerre idézi a zsenge karalábét, a zöldborsót és a spenótot – egy enyhén édeskés, friss, tavaszi karakterrel.

Színes változatok, amik a kertet is feldobják, ugyanis a kerti laboda nem csak zöldben létezik:

• A vörös levelű változat (Atriplex hortensis var. rubra) fényes, bordós leveleivel salátákban is mutatós.
• A sárga levelű (Atriplex hortensis var. lutea) pedig szinte arany színfoltként világít a kertben.

Close-up of the leaves of red garden orache, Atriplex hortensis.

A laboda magja is kincset ér

A laboda azonban nem csak Európában ismert. Észak-Amerikában és Ázsiában is használták, a Himalája nyugati területein például a magjából lisztet és dara jellegű alapanyagokat készítettek. Ez is mutatja, hogy nem egy „új trendnövényről”, hanem egy globálisan ismert, de háttérbe szorult haszonnövényről van szó.

A laboda egyik nagy előnye, hogy rendkívül gyorsan fejlődik és bőséges termést ad. Ha a leveleket folyamatosan szedjük, és mindig meghagyunk 1–2 levélpárt, a növény újra és újra kihajt.

Jó hír, hogy utálják a vakondok is – öngondoskodó kert alapnövénye lehetne

Nemcsak egy régi-új konyhakerti növény, hanem meglepően praktikus segítőtárs is lehet egy öngondoskodó kertben a laboda. Több forrás – köztük a Greenman és a Márk kertje blog – is említi, hogy gyökérzete olyan anyagokat bocsát ki, amelyeket a vakondok kifejezetten nem kedvelnek, így természetes, vegyszermentes módon segíthet távol tartani őket a veteményestől vagy a pázsit egyes részeitől.

A megfigyelések szerint a növény illóanyagai és a gyökerek működése együtt olyan környezetet teremtenek, amit a vakond érzékeny szaglása és talajhoz kötött életmódja miatt inkább elkerül. Emiatt az öngondoskodó kertekben „élő védőzónaként” ültetik: a veteményes szélére kerül, vagy éppen a problémás területek közelébe, ahol a friss hajtások és gyökerek jelenléte zavaró lehet az állatok számára. Egyesek a friss túrásokba is helyeznek belőle, átmeneti riasztó hatást remélve.

A laboda előnye, hogy közben nem veszíti el eredeti szerepét sem: akár 2–2,5 méter magasra is megnövő, gyors fejlődésű, bőséges termést adó kultúrnövény. Levelei C-vitaminban gazdagok, frissen szedve salátákba keverhetők, párolva vagy főzelékként pedig a spenóthoz nagyon hasonlóan használhatók.

Viszont mértékkel érdemes csak fogyasztani

A laboda levelei gazdagok magnéziumban, A-vitaminban és antioxidáns hatású növényi színezékekben. Ugyanakkor – a spenóthoz hasonlóan – oxálsavat is tartalmaznak, ezért mértékkel érdemes fogyasztani. A magok szaponinokat is tartalmaznak, amelyek serkenthetik az emésztést, de érzékenyebb szervezetnél kellemetlen hatást is kiválthatnak.

A népi gyógyászat több területen is számon tartotta:

• enyhe vizelethajtó és hashajtó hatása
• emésztéssegítő tulajdonsága miatt,
• de reumás panaszoknál is alkalmazták.
• A mag lisztjét A-vitamin-pótlásra is említették régi herbáriumok.

Egyes források szerint a színes levelű változatok festőnövényként is szerepet kaptak, magjából pedig indigókék árnyalatú növényi festéket is előállítottak.

A spenót kihívója a régi szakácskönyvekből: ezt tudja a laboda a konyhában

Ahogy láttuk, a kerti laboda igazi „folyamatosan szedhető” tavaszi zöld, ami nagyon jól illeszkedik a szezon konyhájába. És őszintén: nehéz is lenne egy szuszra felsorolni, mennyi minden készülhet belőle. Mehet nyersen salátába, keverhető fűszervajba, párolva simán hozza a klasszikus spenótszerű köretet, de levesekben és főzelékekben is gond nélkül megállja a helyét. Sőt, egy kis kreativitással akár rakottas is készülhet belőle: fűszeres darált hússal, rizzsel rétegezve, tepsiben sütve. Kifejezetten hálás alapanyag, mert szinte mindent „elvisz” magával, ami mellé tesszük.

Nem véletlen, hogy a régi konyhakultúrában is ott volt a helye. A kerti laboda szerepel Zilahy Ágnes Valódi magyar szakácskönyvében (1896) is, abban az alapműnek számító gyűjteményben, amely a hagyományos magyar konyha világát foglalja össze, még abból az időből, amikor ezek a leveles zöldek teljesen természetes alapanyagnak számítottak. Végezetül ebből a régi szakácskönyvi vonalból hozunk egy egyszerű, klasszikus labodafőzeléket.

Labodafőzelék - Hozzávalók:

• 1 csomó laboda
• zsír (kb. egy tojásnyi)
• 1 kanál liszt
• 2 zsemle
• kb. 1 liter tej
• só
• csipetnyi cukor

Az elkészítéshez a labodát először alaposan megmossuk – nem érdemes sietni, több vízben is átöblítjük, hogy biztosan ne maradjon benne homok. Ezután forrásban lévő vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A megpuhult zöldet nagyon apróra vágjuk, és áttörjük – ez történhet szitán, de ma már egyszerűbb botmixerrel is krémesíteni.

Labodából készített főzelék, pirított zsemlekockákkal

Közben elkészítjük a rántást: zsírt melegítünk, hozzáadjuk a lisztet, és szép világosbarnára pirítjuk. Ebbe kerül bele az áttört laboda, amit alaposan elkeverünk. A zsemléket közben vízbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk, pépesítjük, és ezt is a masszához adjuk – ettől lesz igazán tartalmas a főzelék. Ezután sózzuk, egy kevés cukorral kerekítjük az ízeket, majd felöntjük tejjel, és simára keverjük. Végül lassú tűzön, óvatosan tovább főzzük, mert könnyen le tud kapni az alja, ha túl erős a láng.

A labodafőzelék a régi magyar konyhában nem körettel került az asztalra, hanem rendes, laktató főételként. Mellé csak egy kis „rávaló” járt: egy főtt vagy tükörtojás, pirított virsli, fasírt, esetleg egy szelet sült hús. Így lett teljes az étel – egyszerű, magyaros, tartalmas módon, ahol a főzelék nem mellékszereplő volt, hanem maga a lényeg.