Gyors ütemben csökken Európa hó- és jégtakarója, miközben a felmelegedés már a kontinens leghidegebb térségeit is elérte.
Kiderült a módszer, amivel a legdurvább aszályt is túléli a kerted: sokan nem is sejtik, mennyire egyszerű + Videó
Eleged van a folyamatos locsolásból, a sok gyomlálásból és a soha véget nem érő kerti munkákból? Egy békéscsabai kertész példája alapján úgy tűnik, a megoldás nem a több víz, hanem más szemlélet – így még az extrém aszályban is működhet az öngondoskodó kert.
A hidegfront vasárnap délután a Dunántúl egyes részein helyenként 10 milliméter csapadékot is hozott. A szakemberek szerint azonban ez csak átmeneti enyhülést jelent, és a talaj állapota alapján továbbra is komoly szárazságra kell számítani a következő időszakban is. A hazai szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák: tudatos, természetközeli módszerekkel, megfelelő talajkezeléssel és növényválasztással a kiskertekben akár extrém száraz időszakokban is életben tarthatók a növények, akkor is, ha hosszabb ideig nem hullik csapadék, és tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Egyre több hazai kerttulajdonos is keresi annak módját, hogyan lehet szép, virágzó és termő kertet fenntartani úgy, hogy közben ne kelljen folyamatosan locsolni, permetezni, vagy heti több órát fűnyírással tölteni. A szakértők szerint erre kínál megoldást az úgynevezett öngondoskodó kert, amely nemcsak kényelmesebb, hanem hosszú távon fenntarthatóbb is. A koncepció lényege egyszerű: olyan növényeket kell választani, amelyek természetes módon is jól érzik magukat az adott környezetben. Ezek jellemzően őshonos vagy régóta meghonosodott évelők, amelyek alkalmazkodtak a hazai klímához, így jobban viselik a szárazabb időszakokat, és ellenállóbbak a betegségekkel szemben.
Miért most érdemes belevágni?
A kerttervezők és kertészeti szakemberek szerint a kora tavasz – akár még április végén is – kedvező időszak lehet az úgynevezett szárazságtűrő, természetközeli kertek kialakítására. Ilyenkor a talaj még sok helyen tartalmaz téli csapadékból származó nedvességet, a mérsékelt hőmérséklet pedig segíti a növények gyökeresedését.
Ha a telepítés időben megtörténik, a növények a nyári melegek előtt megerősödhetnek, így később kevesebb öntözést igényelhetnek. A szakértők szerint ez különösen fontos a hazai klíma egyre szélsőségesebb mintázatai mellett, amikor a hosszabb száraz időszakok egyre gyakoribbá válnak, és komoly terhelést jelentenek a hagyományos díszkertek számára is.
Mitől „öngondoskodó” egy kert?
Az öngondoskodó kert nem egy konkrét kerttípus, hanem egy szemlélet: olyan, természetközeli rendszer, amelyben a növények, a talaj és az élővilág egymást segítve működnek, így kevesebb külső beavatkozásra van szükség.
Az ilyen kertekben jellemzően:
- alacsonyabb az öntözési igény,
- csökken a műtrágya használata,
- ritkább a növényvédelmi beavatkozás,
- így sokkal változatosabb az élővilág.
A beporzók – például a méhek és a pillangók – jelenléte nemcsak esztétikai értéket ad, hanem a kert működésének is kulcseleme: hozzájárul a növények szaporodásához és a természetes egyensúly fenntartásához.
Mulcsozás: a talaj „takarása” életmentő lehet
Lehoczkiné Megyik Erika – aki utazó kertjével járja az iskolákat, és előadásokat tart a gyermekeknek a paradicsomnevelésről – arra is sok időt szakít, hogy felkészítse kertjét az aszályos időszakra. Ahogy most az alábbi videóban is elmesélte, április közepén mély repedések jelentek meg egy Békéscsaba területén található kertjének földjén is, ami jól mutatja: a klímaváltozás hatásai a kiskerteket sem kímélik. A szakember szerint a kulcs nem feltétlenül a több víz, hanem a tudatosabb talajkezelés és a természetes egyensúly erősítése.
Ahogy elmondta, az egyik leghatékonyabb módszer a talaj takarása szalmával, fűnyesedékkel vagy komposzttal. Ez nemcsak a párolgást csökkenti, hanem folyamatos tápanyag-utánpótlást is biztosít a talaj számára. „A takart talaj lassabban szárad ki, és élőbb marad a benne lévő mikroorganizmusok miatt is” – hangsúlyozta a Beol.hu-nak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vadvirágos talajtakarás: természetes árnyékolás
Lehoczkiné Megyik Erikáék a kert egy részén nem klasszikus mulcsot, hanem alacsony növésű növényeket – például tyúkhúrt, lóherét és vadvirágokat – használnak. Ezek élő takaróként működnek: árnyékolják a talajt, mérséklik a felmelegedést, és segítik a nedvesség megőrzését.
Az ilyen élő talajtakarás további előnye, hogy nemcsak a felszíni párolgást mérsékli, hanem javítja a talaj szerkezetét is. A gyökérzet folyamatosan lazítja a földet, elősegíti a víz beszivárgását, és kedvez a talajéletnek – a gombáknak, baktériumoknak és apró élőlényeknek, amelyek kulcsszerepet játszanak a tápanyag-körforgásban. A szakemberek szerint így a talaj hosszabb távon „szivacsszerűbbé” válik, vagyis jobban képes megtartani és lassabban leadni a vizet, ami aszályos időszakban különösen előnyös.
Ezeket a hibákat ne kövesd el a kertben
- Öntözés: kevesebbszer, de mélyebben: A leggyakoribb hiba a gyakori, kis mennyiségű locsolás, ami a gyökereket a felszínen tartja, és érzékenyebbé teszi a növényeket a szárazságra. Lehoczkiné Megyik Erika szerint ehelyett a ritkább, de alapos beöntözés a célravezető. A csepegtető öntözés különösen hatékony, mert közvetlenül a gyökérzónába juttatja a vizet, így jelentősen csökkenti a párolgási veszteséget.
- Árnyékolás és mikroklíma: Az árnyékoló hálók és jégvédő hálók segíthetnek a hőstressz mérséklésében, de legalább ennyire fontos a növényállomány szerkezete is. A sűrűbb, rétegzett beültetés természetes módon csökkenti a talaj felmelegedését, és stabilabb mikroklímát alakít ki a kertben.
- A legfontosabb: a talajélet: A hosszú távú megoldás a talaj „életben tartása”: komposzt, szerves anyagok rendszeres visszajuttatása és a talaj bolygatásának minimalizálása. Ezek együtt segítik, hogy a föld szerkezete javuljon, és jobban megőrizze a nedvességet.
„Ha a talaj él, a kert is ellenállóbb lesz” – foglalja össze tapasztalatait Lehoczkiné Megyik Erika. Ezeket a módszereket a kerttulajdonos Lehoczkiné Megyik Erika elmondása szerint évek alatt kísérletezte ki, és a tapasztalatok alapján jól működnek a gyakorlatban is. Mint fogalmazott, többek között ezekről tart rendszeresen tájékoztató előadásokat is.
Hozzátette: megfelelő talajkezeléssel, tudatos növényválasztással és helyes öntözési gyakorlattal a kiskertekben jó eséllyel akkor is életben tarthatók a növények, ha hosszabb ideig – akár másfél hónapig – nem hullik csapadék, és a hőmérséklet tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik.
Milyen évelőket érdemes még kiültetni öngondoskodó kertbe?
Az öngondoskodó kerthez a hazai szakértők több olyan évelő növényt is kiemelnek, amelyek kifejezetten jól teljesítenek alacsony fenntartású, szárazságtűrő kertekben:
- Bíbor kasvirág (Echinacea purpurea) – mély gyökérzetének köszönhetően jól bírja a száraz időszakokat, nyáron hosszan díszít látványos virágaival, és fontos beporzóbarát növény.
- Kék zsálya (Salvia nemorosa) – napos fekvésben érzi jól magát, és hosszú virágzási ideje miatt tartósan díszíti a kertet.
- Aranyvessző (Solidago fajok) – késő nyári virágzása miatt fontos táplálékforrás a beporzók számára, amikor sok más növény már elvirágzott.
- Díszcsillag / fáklyaliliom (Liatris spicata) – természetes hatású ágyásokban mutat jól, és idővel stabil, kiterjedő állományt képez.
- Levendula (Lavandula angustifolia) – klasszikus szárazságtűrő félcserje, amely jól viseli a gyenge talajokat is, és a beporzók egyik kedvence.
- Macskamenta (Nepeta faassenii) – rendkívül igénytelen, hosszú ideig virágzik, és jól tűri a hőséget és a szárazságot.
- Varjúháj (Sedum fajok) – sziklakerti és tetőkerti környezetben is megél, minimális vízigénnyel, vastag levelei miatt jól raktároz vizet.
- Cickafark (Achillea millefolium) – őshonos, rendkívül szárazságtűrő, és természetes hatású kertekben stabil alapelem.
Hosszú távon kifizetődő választás az öngondoskodó kert
Egy öngondoskodó kert kialakítása nem feltétlenül jelent azonnali „kész” látványt, viszont néhány év alatt egy stabil, jól működő rendszerré fejlődik. A növények megerősödnek, a talajélet gazdagodik, és a kert egyre kevesebb beavatkozást igényel.
A szakértők szerint ez a szemlélet nemcsak időt és energiát spórol meg, hanem a környezetet is kíméli. Kevesebb vízfelhasználással, vegyszerrel és munkával is fenntartható egy olyan kert, amely nemcsak szép, hanem élő és egészséges
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








