Elöregedő társadalom tapasztalható szerte Európában.

Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre

2026. március 14. 15:01

Civil kezdeményezésekkel és közösségi összefogással próbálják átvenni az idősellátás feladatait több kistelepülésen – állapítja meg a Corvinus Egyetem és az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) friss kutatása három baranyai falu példáján, ahol ún. „gondoskodó közösségek” alakultak ki.

A kutatók azt vizsgálták - derült ki a Corvinus Egyetem sajtóközleményéből, hogyan működik az idősellátás olyan vidéki településeken, ahol sok idős él, miközben a fiatalabb generációk tagjai közül sokan elköltöznek, a maradók többsége pedig nem engedheti meg magának a piaci alapú gondozási szolgáltatásokat. A hivatalos ellátórendszer, az állam egyre inkább visszavonul erről a területről, a családokra hárítva a gondozási feladatokat, kellő erőforrás biztosítása nélkül, ezért több településen a helyi közösségek, az önkormányzat és az önkéntesek együtt próbálnak megoldásokat találni.

Katona Noémi, a Corvinus Egyetem adjunktusa, az ELTE TK kutatója és Gábriel Dóra, az ELTE TK kutatója a Berliner Journal für Soziologie folyóiratban megjelent tanulmányukban három anonim baranyai település példáján vizsgálták, hogyan működnek ezek az úgynevezett gondoskodó közösségek. A terepmunkához összesen harminc interjút készítettek 2023-ban, polgármesterekkel, szociális intézmények vezetőivel, falugondnokokkal, ápolókkal, önkéntesekkel és idősekkel.

Három kis, kedvező gazdasági helyzetű, idősbarát falut vizsgáltak Baranya megyében, ahol a kis településméret miatt azonban nem kötelező gondozási szolgáltatást nyújtani. Az egyik településen egy integrált idősek otthona működik, ahol a helyi szociális szolgáltatásokat egy intézményben szervezik, és elindítottak egy „Fogadj örökbe egy nagyit!” programot is. Egy másik faluban egy nyugdíjas nő által indított „nagymamacsoport” vált a közösségi élet központjává. A harmadik településen a helyi bölcsőde köré szerveződtek időseknek szóló programok, például egy nyugdíjas kórus.

Több generáció fog össze, több szerepkörben

Az innovatív kezdeményezések közös jellemzője, hogy szorosan kapcsolódnak az önkormányzatokhoz. A falvakban gyakran ugyanazok az emberek vesznek részt a helyi politikában, civil szervezetekben és szociális programokban, civil szerveződésekben. Az egyik faluban például a falugondnok egyben az alpolgármester, akit a közösség elkötelezett tagjaként ismernek.

A kutatás egyik szerzője, Katona Noémi, a Corvinus Egyetem szociológus adjunktusa szerint „a vizsgált falvakban az önkéntescsoportok, a meglévő szociális intézmények elhivatott működtetői mellett a polgármesterek is kulcsszerepet játszanak a gondoskodó közösségek működésében. Az ő elkötelezettségük, innovativitásuk és a helyiekkel kialakított bizalmi kapcsolatuk gyakran meghatározza, hogy mennyire tudnak elindulni vagy fennmaradni ezek a kezdeményezések” – mondta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tanulmány szerint a generációk közötti együttműködés lehet a siker egyik kulcsa, ahol az idősebb közösség tagjait a helyi társadalom tapasztalataikért és tudásukért értékeli, míg a fiatalabb, magasan képzett emberek új ötleteket és eltérő készségeket hoznak.

A közösségi szolidaritás nem képes mindent pótolni

A kutatás arra is rámutat, hogy míg Nyugat-Európában a gondoskodó közösségek sok helyen az állami ellátórendszer részévé váltak, Magyarországon ezek szerepe alig jelenik meg a szakpolitikai vitákban. A vizsgált falvakban mégis működnek olyan alternatív helyi megoldások, amelyek a közösségi szolidaritásra építenek. A tanulmány szerint ezek részben képesek enyhíteni a gondozási hiányt, de hosszú távon nem helyettesíthetik az állami szerepvállalást.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 18. szombat
Andrea, Ilma
16. hét
Április 18.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?