Itt a kemény rögvalóság: bajban a vidéki városok, így nyeli el Budapest lassan az egész országot

Az ingázás jelenségével tavaly ősszel már foglalkozott a HelloVidék: akkor azt mutattuk be, hogyan vált a nyugati országrész, élén Sopronnal az Ausztriába ingázó magyarok egyik központjává, és milyen lakhatási, közlekedési és városi feszültségekkel járt a gyors növekedés. Hasonló folyamatok ma már a nyugati határ mentén több térségben, Mosonmagyaróvár és Szombathely környékén is megfigyelhetők.

Ennél azonban jóval átfogóbb képet ad Hardi Tamás friss tanulmánya, amely „A magyar középvárosok városhálózati és térszerkezeti pozíciójának alakulása az ingázó adatok fényében (2001–2022)” címmel jelent meg a Területfejlesztés és Innováció folyóiratban. A kutatás a 2001 és 2022 közötti népszámlálási ingázási adatok alapján vizsgálta, miként változott a magyar középvárosok szerepe az ezredforduló óta.

A kutatás arra keresi a választ, hogy az elmúlt évtizedek alatt a megyeszékhelyek és megyei jogú városok képesek voltak-e valódi, regionális súllyal bíró középvárosokká válni, illetve kialakultak-e körülöttük Budapestet részben tehermentesítő városi térségek. Az ingázási adatok elemzése ugyanis jól megmutatja, mennyire maradt centralizált Magyarország térszerkezete, és milyen szerepet töltenek be ma a főváros mellett a másodlagos városi központok.

De mi számít középvárosnak Magyarországon?

A nemzetközi gyakorlat szerint középvárosnak azokat a településeket tekintik, amelyek lakossága 50–500 ezer fő között van. Magyarországon viszont hiányoznak a 200–500 ezer fős városok, amelyek Budapest valódi ellenpontjaként képesek lennének kiegyensúlyozni az ország erősen centralizált térszerkezetét.

A jól működő középváros nemcsak helyi, hanem országos jelentőségű funkciókat is betölt. Nyugat- és Közép-Európában ilyen például Brno, Graz vagy Salzburg, míg a hazai középvárosok összességében gyengébb pozícióban vannak.

Hardi Tamás kutatása a hazai középvárosok térszerkezeti szerepét három fő típusba sorolja:

• Elszigetelt középvárosok: jellemzően perifériás térségekben, önálló vonzáskörzettel (pl. Békéscsaba, Szekszárd).
• Nagyvárosokhoz kapcsolódó középvárosok: élvezik a nagyvárosi agglomeráció előnyeit, ugyanakkor könnyen függő helyzetbe kerülhetnek (pl. Tatabánya, Székesfehérvár).
• Policentrikus városhálózatok: több kis- és középváros együtt működő térséget alkot, főként a nagyvárosi agglomerációkon kívül (pl. Észak-Dunántúl városai).

Ez a besorolás segíthet megérteni, miért nem tudtak a magyar középvárosok érdemi ellenpontot képezni Budapesttel szemben.

Hogyan készült a kutatás?

A vizsgálat a KSH 2001-es, 2011-es és 2022-es népszámlálási munkaügyi ingázási adataira épült, vagyis arra, hogy a foglalkoztatottak hol élnek, és mely településre járnak dolgozni. Az ingázás alatt a rendszeres, jellemzően napi munkába járást értették, amikor valaki lakóhelye közigazgatási határát átlépve egy másik településen dolgozik.

A három időpont összehasonlítását ugyanakkor nehezítette, hogy 2001-ben és 2011-ben sok esetben nem volt ismert a pontos munkavégzési hely, így az elemzés inkább tendenciák bemutatására alkalmas. Az ingázási adatokat térinformatikai módszerekkel egészítették ki, a települések földrajzi elhelyezkedését és alapvető demográfiai adatait is bevonták.

A fókusz a budapesti agglomerációra és 22 vidéki várostérségre került, ahol a KSH hivatalosan lehatárolta a nagyvárosi településegyütteseket. Egy várostérség a központi városból és körülötte lévő településekből áll.

Így változott az elmúlt évtizedekben a vidéki nagyvárosok népessége 

Az országos népességcsökkenés nem minden térséget érint egyformán. Míg a Budapesti agglomeráció lakossága az elmúlt két évtizedben folyamatosan nőtt, a vidéki középvárosi várostérségek nagyjából az országos átlaghoz hasonló csökkenést mutattak, a várostérségeken kívüli települések népessége pedig jelentősen apadt.

Kiemelkedik Sopron, ahol 2001 és 2022 között a lakosság száma 114,7%-ra nőtt, meghaladva a Budapesti agglomeráció bővülését. Győr és Kecskemét térségében is mérsékelt növekedés tapasztalható (107,6% és 104,1%).

A központi városok közül a legnagyobb növekedést Sopron (110,8%), Kecskemét (102,3%) és Győr (100,6%) mutatta. A gyűrűk lakossága 13 esetben emelkedett, míg 9 kisebb vagy hátrányos helyzetű középváros esetében csökkent.

Az ingázók száma az ország minden térségében növekedett, de a belső arányok átalakultak

Országos szinten az ingázók száma 165%-kal nőtt 2001-hez képest, ami messze meghaladja a foglalkoztatottak számának bővülését (124,9%) és a helyben dolgozókét (107,8%).

A munkahelyek eloszlása három fő csoportra oszlik:

• Körülbelül egyharmad a budapesti agglomerációban,
• egyharmad a vidéki középvárosi várostérségekben,
• és egyharmad a vidéki településeken.

Az arányok azonban változnak: a Budapesti agglomeráció szerepe folyamatosan nő, a középvárosi térségek stagnálnak, a vidék részesedése pedig ezzel arányosan csökken.

Érdekes megállapítás, hogy a vidéki középvárosi térségek növekedése jellemzően a központi városokra és a nagyobb települések gyűrűjére koncentrál. Például Győr, Miskolc és Szombathely térségében a belső ingázók aránya magas, míg a kisebb vidéki városok, mint Gyöngyös vagy Hatvan, egyre inkább a külső térségekből vonzanak ingázókat:

A központi város és a gyűrű lakosságszám-változása a várostérségekben (Forrás: TEIR adatok alapján Hardi Tamás saját szerkesztése)

Várostérségek térbeli terjeszkedése

A budapesti agglomeráció ellenben decentralizáltabb, mint 2001-ben: a gyűrűben 23 település fogadott 1000 főnél több ingázót, 2022-re ez a szám 55-re nőtt. A vidéki várostérségek közül 2001-ben csak háromban alakult ki másodlagos központ (Békéscsaba, Szeged, Veszprém), 2022-re viszont 15 vidéki várostérségben találunk ilyen települést. A legtöbb új kisközpont Miskolc (8) és Győr (7) közelében jött létre.

A várostérségek vonzereje is terjeszkedett: a dolgozók egyre nagyobb távolságból érkeznek, és egyes vidéki térségekben a kívülről érkezők száma már a belső ingázók háromszorosát is eléri, például Kecskemét környékén (371,6%).

Az ábrán: A legalább 1000 beingázót fogadó települések Magyarországon a várostérségekben és a várostérségeken kívül (2001 és 2022):

Forrás: KSH népszámlálások ingázó adatai alapján - Hardi Tamás saját szerkesztés

A kutatás szerint a magyar várostérségek vonzereje az ingázás szempontjából tehát folyamatosan nőtt, mind mennyiségi, mind földrajzi kiterjedésben. Egyre nagyobb a körzet is, ahonnan a dolgozók bejárnak a várostérségekbe, és sok esetben a várostérségen kívülről érkező ingázók aránya már jelentősen meghaladja a belső ingázók számát.

Kivételt képeznek a nyugati és keleti megyeszékhelyek – Budapest, Győr, Miskolc, Szombathely, Zalaegerszeg és Békéscsaba –, ahol a dolgozók többsége továbbra is a saját várostérségből érkezik, és a külső ingázás csak mérsékelt mértékben nő.

A térbeli terjeszkedés vizsgálata azt is megmutatja, hogy Budapest domináns ingázási övezete rendkívül kiterjedt, míg a vidéki várostérségeknél a domináns övezetek inkább stagnálnak vagy csak enyhén növekednek. A kívülről érkező ingázók számának növekedésével párhuzamosan a földrajzi koncentrációjuk csökkent: az ország jelentős részein nem tapasztalható erős középvárosi vonzerő, különösen az Alföldön. Itt több kisebb város vagy településsor „osztja fel” az ingázókat, miközben a budapesti agglomeráció hatása is behatol a vidéki városok területére. Különleges helyzet alakul ki az Észak-Dunántúlon, ahol több középváros „felosztja” a köztes térséget, így a főváros itt nem jelenik meg domináns célpontként.

Az alábbi ábrán: az egyes településekről a legfontosabb középvárosi várostérségbe ingázók aránya az összes elingázóból (2022):

Forrás: KSH népszámlálás adatai alapján Hardi Tamás saját számítása és szerkesztése

A főváros hatása egyre messzebb ér: Budapest dominanciája az ingázásban

Az elmúlt két évtizedben a budapesti agglomeráció szerepe az ingázás szempontjából jelentősen megerősödött, nemcsak a számokban, hanem térben is. (Ahogy fentebb is írtuk, míg 2001-ben 23 település fogadott 1000 főnél több ingázót a főváros körüli gyűrűben, 2022-re ez a szám 55-re nőtt. ) A budapesti agglomeráció vonzereje így már az ország távoli vidékeire is kiterjed, részben visszaszorítva a helyi nagyvárosokat. Ahogy a tanulmányban is szerepel:

Jelentős területeken vált a legfontosabb ingázási céllá az északkeleti peremvidéken, ahol a miskolci és a nyíregyházi várostérségektől hódított el jelentős területeket. Hasonló a helyzet az Alföld középső és Duna menti területein. Jelentős mértékben növekedett a Budapesti agglomeráció jelentősége a Balaton északi és déli partján, Somogyban, valamint a Zala és Veszprém vármegyék határán található belső periféria déli részén. Mindemellett fontos jelenség, hogy a vizsgált megyei jogú városaink többségében is Budapest (illetve azagglomerációja) vált a legfontosabb ingázási céllá, néhány kivétellel.

A vidéki várostérségek többsége ugyanakkor stagnált: a középszintű városok részesedése a foglalkoztatásban nem nőtt, és a kisebb központok hálózatába simulva relatív súlyuk csökkent. Például Győrben 2022-ben 2347 fő ingázik a Budapesti agglomerációba, Szombathelyről 1017 fő, Zalaegerszegről 914 fő – a saját várostérségükbe ingázók száma ezzel szemben alacsonyabb vagy hasonló. Néhány kivétel akad, mint Békéscsaba, ahol a várostérségen belüli településre (főként Gyulára) több ingázó jár, mint Budapestre, de országos szinten ez már ritka jelenség.

Nemcsak a számok, hanem a távolság is változik

Az ingázók átlagos távolsága növekszik, ami azt mutatja, hogy a budapesti agglomeráció vonzereje egyre kiterjedtebb, sőt a vidéki középvárosok hatóköre sok esetben elhalványul. Északkelet-Magyarországon a főváros már a legfontosabb ingázási célpont, visszaszorítva a miskolci és nyíregyházi vonzerejét; hasonló a helyzet az Alföld több térségében, valamint a dél-dunántúli periférián, ahol a helyi központok rovására terjeszkedik.

Az alábbi táblázat jól szemlélteti, hogy a munkahelyekhez kapcsolódó ingázók lakóhelyének súlyozott átlagos földrajzi távolságát figyelembe véve minden vizsgált térségtípus esetében nőtt a vonzáskörzet sugara 2001 és 2022 között.

Átlagos ingázási távolságok (Az ingázók munkahely-és lakóhely-települései közötti légvonalbelitávolság ingázók számával súlyozott átlag; km) (KSH adatai alapján - Hardi Tamás szerkesztése alapján készült):

Összességében - olvashatjuk a tanulmányban - a budapesti agglomeráció emelkedik ki, mind a távolság mértékét, mind annak gyors növekedését illetően. Elsősorban a főváros, maga vonz számos ingázót nagyobb távolságokról, akár a határ menti településekről.

A gyűrű vonzereje kisebb távolságon belül érvényesül. A középvárosaink és várostérségeik attraktív ereje alig különbözik az ország többi részétől, hiszen az átlagos távolságok alig haladják meg a vidéki térség átlagos ingázói távolságát. Ha a várostérségeket részleteiben vizsgáljuk, látható, hogy a központokba ingázók lakhelyeinek átlagos távolsága jellemzően magasabb, mint a gyűrűbe ingázóké, s néhol ez a különbség jelentős (pl. Sopron, ahol a legmagasabb érték jött ki a központi városra, 2022-ben Budapestet is megelőzve). Központjaink többségében átlagos, a vidékre jellemző 20–30 kilométeres távolságokat számoltunk. A várostérségek sorából Győr, Debrecen és Kecskemét emelkednek némileg ki a 35–37 kilométeres átlagukkal, valamint kiugró értéket ér el Sopron.

Külföldi ingázás a nyugati megyeszékhelyekről

A vidéki városok ingázási mintázataiban az egyik legfontosabb kivételt a nyugati megyeszékhelyek jelentik: Győr, Szombathely és Zalaegerszeg esetében nemcsak a saját várostérség, hanem Ausztria is kiemelt célpont. Győrből például 3170 fő dolgozik a Győri agglomerációban, 2347 fő a budapesti agglomerációba jár, míg 2539 fő külföldön, döntően Ausztriában vállal munkát.

Szombathelyről a legtöbben külföldre ingáznak: 3175 fő, a saját várostérségbe 1652-en, a budapesti agglomerációba pedig 1017-en járnak dolgozni. Zalaegerszegről 1090 fő a helyi várostérségbe, 1046 fő külföldre, és 914 fő a fővárosba ingázik.

Ez a jelenség jól mutatja, hogy a határ közeli középvárosok munkaerőpiacát nemcsak a főváros, hanem a szomszédos országok is jelentősen befolyásolják. Egyedül Békéscsaba esetében a saját településegyüttesen belüli ingázás a meghatározó: a várostérség jelentős foglalkoztatójába, Gyulára, 805 fő jár el a 1447 főből, míg a Budapesti agglomerációba mindössze 12 fő ingázik.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ingázás pokla: őket listázná a kormány, több tízezer magyar megélhetése a tét

Évek óta az ingázó magyarok Mekkája Sopron, de lassan az egész nyugati határrészre is ki lehetne tenni a megtelt táblát: rengetegen költöznek a Szigetközbe és Szombathelyre is.

Középvárosok szerepe és regionális hálózat

A kutatás szerint a megyei jogú városok között három fő típus különíthető el:

• Nagyvárosi agglomerációhoz kapcsolódó középvárosok (pl. Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros), amelyek a Budapesti agglomeráció részévé váltak.
• Önálló központközépvárosok (pl. Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Kecskemét), melyek autonóm szerepűek, de vonzáskörük korlátozott.
• Térségi hálózatba rendeződő középvárosok, mint az Észak-Dunántúl városai, ahol a helyi városhálózati struktúrák fejlődnek.

Több vidéki város azonban nem illeszthető egyik kategóriába sem: például Szekszárd vagy Békéscsaba, ahol az adminisztratív szerep ellenére nem alakul ki valódi regionális vonzerő. Hazánk városhálózatát továbbra is Budapest erős dominanciája jellemzi, másodlagos urbánus központok kialakulása alig tapasztalható, ami jelentősen különbözik a Csehország vagy

A hazai közlekedési hálózat szerkezete is befolyásolja - ki hova ingázik

A tanulmány rámutat, hogy a hazai közlekedési hálózat továbbra is erősen centrális: a horizontális, városok közötti kapcsolatok gyengék, a Budapest felé vezető utak fejlettebbek, ami tovább erősíti a főváros dominanciáját. Az elmúlt évtizedek fejlesztései inkább a központi irányt erősítették, nem pedig a vidéki városok közötti kapcsolatokat, így a policentrikus fejlődés nem érvényesül.

Fővárosi fölény: a vidéki városok nem tudják ellensúlyozni Budapest erejét

A vizsgálat egyértelműen mutatja, hogy bár a foglalkoztatás az ország minden térségében nőtt, a budapesti agglomeráció ereje tovább erősödött, míg a vidéki középvárosok relatív súlya stagnált. A kisebb központok nem tudtak igazi regionális másodlagos központokká válni, és nem képesek érdemben mérsékelni a főváros dominanciáját. A vidéki várostérségek egy része növekvő belső és külső ingázással próbálta erősíteni vonzerejét, de a gyenge térségi kapcsolatok és a centrális közlekedési rendszer miatt ezek a próbálkozások mérsékelt hatásúak maradtak.

A tanulmány végezetül hangsúlyozza: mindez azt mutatja, hogy Magyarországnak szüksége lenne egy policentrikus fejlesztési stratégiára, mely nemcsak a városok funkcióival, hanem a közöttük létező kapcsolatok erősítésével is foglalkozik. Enélkül jelentős társadalmi-gazdasági veszteségek érhetik az országot, mivel nem használja ki azokat a lehetőségeket, melyeket a meglévő városhálózat nyújtani tudna.