Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabétának számít. A szakértők túlterheltséget, stresszt és globális tendenciákat említenek az okok között, közölte az RTL Híradó.
Az Oktatási Hivatal 2025-ös felmérése szerint a magyar diákok jelentős része komoly nehézségekkel küzd az alapvető készségek terén. Az adatok alapján a tanulók 22 százaléka matematikából alulteljesített, és ugyanekkora arányban csak egyszerű információk értelmezésére képes.
A felmérés egyik legsúlyosabb megállapítása, hogy minden ötödik magyar gyerek funkcionális analfabétának számít.
Az RTL-nek nyilatkozó Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője szerint a gyenge eredmények mögött több tényező is áll. Úgy véli, a diákok túlterheltek, ráadásul a mérés során rövid idő állt rendelkezésükre, miközben többféle kompetenciát kellett egyszerre teljesíteniük, ami jelentős stresszt okozott.
Lannert Judit oktatáskutató ugyanakkor hangsúlyozta: a romló kompetenciaszint nem kizárólag magyar jelenség, hanem nemzetközi trend. Általános problémaként említette, hogy a gyerekek koncentrációs képessége világszerte csökken.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







