14 °C Budapest
Boldog női barátok interneteznek mobiltelefonon, miközben a fűben pihennek egy zenei fesztiválon naplementekor.

Hatalmas durranással készül a nyárra ez a vidék: Charlie és Geszti Péter is színpadra lép, indul a jegyroham

MTI
2026. március 16. 18:15

Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várják a közönséget - közölte a programsorozatot szervező Veres 1 Színház hétfőn az MTI-vel.

A szervezők közleménye szerint a jubileumi fesztivál június 21-én Charlie koncertjével indul, júliusban pedig Geszti Péter lép színpadra. A programban szerepel Nagy Sándor Csak egy tánc volt című, Szécsi Pál dalait felidéző estje, valamint Feke Pál szervezésében az István, a király rockopera koncertszerű előadása is. A fesztivál záróprodukciójaként a Nem rongyos élet című prózai-operett estet láthatja a közönség, amelyben többek között Oszvald Marika is fellép - tájékoztattak a szervezők.

Hozzáfűzték, hogy a zenei programok mellett nyolc színház - az Orlai Produkció, a József Attila Színház, a veszprémi Pannon Várszínház, a Játékszín, a Turay Ida Színház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Veres 1 Színház - előadásai is láthatók lesznek a nagyszínpadon. A közönség többek között A Pál utcai fiúk, a Túl a Maszat-hegyen, A dzsungel könyve, a Muzsika hangja, a Francia rúdugrás és a Rém rendes vendég című darabokat tekintheti meg. Az Orlai Produkció a Csengetett, Mylord? című, azonos című televíziós sorozat alapján készült színpadi adaptációval érkezik. A programban szerepel továbbá a Menopauza című zenés vígjáték, valamint az EgyÉletem sorozat estje, amelyen Csuja Imre mesél pályájáról.

A Veres 1 Színház repertoárjából több előadás - köztük a Pletykafészek, a Padlás, Az Ackroyd-gyilkosság, a Ne most, drágám!, az Amerikai komédia és a Szép nyári nap - is szabadtéren lesz látható. A rendezvényre a József Attila Színház társulata az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékát és annak folytatását, az Anconai szerelmesek a Balatonon című előadását hozza el. További információ és jegyvásárlási lehetőség a https://mezesvolgyinyar.hu/ oldalon érhető el.

Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire

A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 20. hétfő
Tivadar
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?