A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Hosszú hónapok várakozása után hivatalosan is kezdetét vette a Barlangfürdő rekonstrukciója. A kivitelező december 10-én átvette a munkaterületet, így elindulhat a folyamat, amely új életet hozhat Miskolctapolca ikonikus turisztikai központjába.
Ahogy a HelloVidék is beszámolt róla, a tavaly szeptemberi tűzeset óta zárva tart Miskolctapolca legismertebb attrakciója, a Barlangfürdő, amely régóta a város és a régió egyik legfontosabb idegenforgalmi pillére. Bár a nyári időszakban a kültéri medencék részlegesen működhettek, a páratlan szépségű barlangi termek azóta sem fogadtak vendégeket. A fürdő sorsa hónapok óta foglalkoztatja a helyieket és a turisztikai szakmát, és ahogy arról korábban mi is írtunk, a november 20-i közgyűlésen már körvonalazódtak a megújulás konkrét lépései.
A közbeszerzés mostanra lezárult, a szerződéseket aláírták, így december 10-én hivatalosan is átadták a munkaterületet a kivitelezőnek. A folyamat hosszú előkészítési szakasz után lépett a megvalósítási fázisba: tűzvizsgálat, tervezés és jogi előkészítés előzte meg ezt a mérföldkövet - írta a Boon.hu.
Hivatalos: megkezdődött a felújítás
A hírről Tóth-Szántai József polgármester videóban számolt be. Mint mondta, mostantól felgyorsulhatnak a munkálatok, céljuk pedig az, hogy a fürdőt jövő nyárra már egy korábbinál is jobb állapotban adhassák vissza a látogatóknak.
A felújítás első üteme a tűzeset utáni helyreállításra fókuszál. A polgármester hangsúlyozta: világos az önkormányzat elvárása, miszerint a kivitelezőnek hosszú távra szóló, felelős műszaki megoldásokkal kell dolgoznia. A városvezetés minden szükséges támogatást megad a határidők tartásához.
A második ütem már előkészítés alatt
A novemberi közgyűlésen Tóth-Szántai arról is tájékoztatott, hogy szeptember végén benyújtották a fürdő továbbfejlesztésére vonatkozó részletes terveket. Ezek a jelenlegi infrastruktúrához új épületrészeket, szolgáltatásokat és medencéket kapcsolnának, jelentősen növelve a kapacitást és az élménykínálatot.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez a bővítés a fejlesztés második ütemét jelenti, amely hamarosan a kormány elé kerülhet jóváhagyásra. Ha támogatást kap, a Barlangfürdő nemcsak eredeti állapotában születhet újjá, hanem modernizált, kibővített formában fogadhatja a jövő látogatóit.
Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







