Szeptember 11-én rendezik az NFL történetének első ausztráliai mérkőzését a melbourne-i Cricket Groundon.
A Balatoni Szövetség szerdai konferenciáján a strandok fejlesztése állt a fókuszban. A 121 éves civil szervezet célja az volt, hogy a balatoni települések vezetői és strandüzemeltetői megoszthassák egymással tapasztalataikat, és közösen dolgozzanak a minőségi fürdőhelyek kialakításán.
A Balaton körül számos strand található. Mindegyiknek megvan a maga célközönsége, a fejlesztések is ezeknek megfelelően alakulnak. Van olyan, amelyik a sportolási lehetőségek sokaságát, más a családbarát-szemléletet vagy éppen a csendesebb zöldkörnyezetet képviseli. A közös cél azonban az, hogy minőségileg mindegyik megfeleljen a pihenni vágyóknak. A strandokat számos szempont alapján lehet fejleszteni. Ezekről tartottak több előadást a Balatoni Szövetség konferenciáján.
Kiemelt téma volt az akadálymentesítés is, amely 1998 óta kötelező minden fürdőhelyen. Erről dr. Laki Tamás, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szakértője beszélt: „Az üzemeltetőknek úgy kell működniük, hogy mindenki, aki oda szeretne jönni, az tudjon jönni. Ez nem pusztán kedvesség, hanem törvényi kötelesség.”
A balatoni strandok többféle minősítésben is részt vehetnek, mint például a Kék Hullám Zászló vagy a „Magyarország kincsei – Vízparti strand” védjegy. A Kék Hullám Zászlót évente szakmai gárda értékeli, ami fontos visszajelzést ad a településeknek és a látogatóknak egyaránt. Keszthely mindhárom strandja évek óta részt vesz ezen a minősítésen.
Cziráki László, a VÜZ Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a városi strand fejlesztésére már nyert támogatást a város, a tervek 2026 végére elkészülnek, az építési engedélyek megszerzését követően pedig 2029 februárjáig valósulhat meg a beruházás. A Libás és a Helikon strandokon is folyamatos fejlesztésekre van szükség a rendelkezésre álló források figyelembevételével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Balatoni Szövetség kiemelte a fenntartható fejlesztések fontosságát, és arra törekszik, hogy a szezont követően már a következő évre is felkészülhessenek a települések. Pali Róbert, a szervezet elnöke hangsúlyozta: „Fontos, hogy a jó és rossz tapasztalatokat is megosszák egymással. Ez verseny-együttműködés, amely a vendégek elégedettségét szolgálja.”
A konferencián szó esett a családbarát fejlesztésekről, a digitális megoldások lehetőségeiről és az ökológiai szemléletű beruházásokról. A tapasztalatok megosztása és az együttműködés segíti a balatoni strandok hosszú távú minőségének biztosítását – tudósított a Keszthelyi TV.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







