A büntetések összege 10 ezer forinttól indul, de súlyos esetekben akár több millió forintra is rúghat.
Haltetemek sokkolták a városlakókat: rejtélyes pusztulás a Dunántúl vadregényes patakjában
Elpusztult halakra bukkantak a Perint-patak szombathelyi szakaszán. A hatóságok szerint szennyezés nyomai egyelőre nem igazoltak, de az esetet vizsgálják.
június 17-én dr. Kóta András állatorvos haltetemeket fedezett fel a Perint-patak szombathelyi szakaszán, az ELTE Savaria Egyetemi Központ előtti részen. Azonnal értesítette a hatóságokat, miután a sekély vízben többféle méretű halpusztulást is észlelt – köztük vélhetően védett fajokat is - írta a Savaria Fórum.
A helyszínre kiérkező szakemberek – köztük a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai – a Vízügyi Hatósággal együttműködve bejárták a patak felsőbb szakaszait is, és több ponton vízmintát vettek. Busa Tamás, az igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese megerősítette: bár a vízminőségi káreseményt hivatalosan rögzítették, közvetlen szennyezésre utaló nyomot nem találtak. A pusztulás mértéke nem számít tömegesnek, főként domolykó és ökle fajok érintettek.
A hatóságok a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével is egyeztetnek az ügyben. A szakértők szerint a halpusztulás valószínűleg nem a hőség miatt bekövetkező oxigénhiányos állapot következménye, hanem inkább egy lokális szennyezés okozhatta. A Perint ezen szakaszán több csapadékvíz-bevezetés is található, amelyekbe gyakran kerülhet szennyezett víz – például olaj vagy vegyszer tartalmú mosóvíz –, különösen esőzések után.
A vizsgálatok folytatódnak, a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ne öntsenek semmilyen szennyező anyagot a víznyelőkbe, mert ezek az élővizekbe jutva komoly károkat okozhatnak az ökoszisztémában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








