Petíció indult a Vas megyei Zsennye alkotóház megmentéséért. A szervezők attól tartanak, hogy az ország egyik legfontosabb alkotótelepe végleg eltűnhet a magyar kulturális életből.
A semmiből épített édes jövőt a rokkantnyugdíjas: így lett sikeres vállalkozó a vattacukros bácsi +Videó
Ma már igazi vásári legenda lett belőle, pedig kezdetben még a fia is kételkedett az ötletében. Gyula bácsi azonban nem hagyta magát eltántorítani, és hamarosan olyan egyedi vattacukor-figurákat készített, mint a szívecske, hóember vagy gomba.
A felvidéki Bátorkeszin élő Nyers Gyula nem úgy tervezte, hogy vattacukrosként fogja bejárni a vásárokat. A mezőgazdasági közgazdász végzettségű férfi sokáig dolgozott állattenyésztési csoportvezetőként és útkarbantartásban is, ám amikor 60 évesen egészségi állapota miatt rokkantnyugdíjassá vált, komoly választás elé került: havi 257 euróból próbál megélni, vagy újra nekiveselkedik a munkának – teljesen más formában.
„Azt mondták, vállalkozzon, Nyers úr! Hát vállalkoztam” – mesélte a Kemma.hu-nak nevetve. És vállalkozott is: egy szegedi hirdetés alapján vásárolt vattacukor-készítő gépet. A fia először kétkedve fogadta az ötletet, de Gyula bácsit nem lehetett eltántorítani. Rövidesen már szívecske, hóember és gomba formájú cukorfelhőket pörgetett – olyasmit, amit más árusok nem nagyon készítenek.
Ma már igazi vásári legenda lett belőle. Járja a Felvidék és Magyarország rendezvényeit, gyereknapokat, búcsúkat, Komáromtól Esztergomig, Nyitrától Párkányig. Ahol megjelenik, ott a standja előtt gyerekek állnak sorba, és a felnőttek is mosolyognak.
A siker titka? Nem csak a vanília- és citromízű színes cukor. Nyers Gyula szerint három dolog számít igazán: a minőség, a kedv és a lélek. „Ha mosolyogva csinálod, azt megérzi a vásárló” – mondja. A piros eper, a kék áfonya, a zöld kivi – ezek csak színek. Az igazi összetevő a hozzáállás, amit ő visz bele minden egyes cukorfelhőbe. És ha minden jól megy, a gyerekek is sokáig fognak még sorban állni érte.
Nem találnak elég munkaerőt: elérhető szolgálati lakásokkal csábítana a gyönyörű Balaton-parti város
Nemcsak a nagyvárosokban okoz egyre nagyobb gondot a munkaerőhiány: Keszthelyen is nehéz megfelelő szakembereket találni az egészségügybe, a bölcsődékbe, a szociális ellátásba.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







