A hivatalos nyugdíjkorhatárt betöltve is rendkívül aktív életet él Bach Szilvia, aki a humor mellett is sikeresen kibontakozott.
Sima lángos 800 forint, 10 deka hekk 700: íme a vidéki büfé, ahol még nem szálltak el az árak
Hekk, pacal, lángos – ráakadtunk egy helyre, ahol nem kell hitelt felvenni ahhoz, hogy jóllakjon az egész család! Miközben a legtöbb vendéglőben már a krumplifőzelék is luxuscikknek számít, van egy kis büfé, ami dacol az inflációs őrülettel. Mi szóltunk: igazi retró kincset találtunk Pest megyében, Szigetszentmiklós közelében!
Megállíthatatlanul közeleg a nyár, lassan beüt a strandszezon is. Már szinte meg sem lepődünk azon, hogy az infláció a büfésorokon is lecsapódott – a sajtos-tejfölös lángos ára a Balatonnál már tavaly is simán súrolta a 2000 forintot, a sima lángos pedig 1000 körül mozgott. A legprosztóbb vidéki éttermekben nincs napi menü 2000–2500 alatt, ha pedig a család beül egy kisvárosi vendéglőbe vasárnapi ebédre, simán benyeli az 50 ezret. Hasonló a helyzet a Tatai-tónál is - it még tavasz elején a Pénzcentrum forgatott. Van azonban egy hely Magyarországon, ahol mintha megállt volna az idő! Ahol a napernyők alatt igazi pacalillat száll a levegőben, és ahol még 800 forintért sütik a lángost, 10 deka hekkért pedig 700 forintot kérnek.
A TikTokon bukkantunk rá a Hekk Kunyhóra, ami nem akar többnek látszani, mint ami: egy fapados hely, ahol normálisak az adagok, az árak barátságosak, és ha becsukod a szemed, simán elhiszed, hogy a Balaton partján lebzselsz. Műanyag székek, raklapbútorok és napernyők, a retró pult mögül pedig jönnek a klasszikus büfés kaják – kell ennél több a nyárhoz?
@hekk_kunyho ♬ eredeti hang - hekk_kunyho
Igazi kincsre bukkantunk – már csak le kéne tesztelni a helyet!
Ha unod már az elszállt árakat és a túlkomplikált fogásokat, itt megkapod azt, amit egy strandolós nyáron egy büfétől elvársz. És nem ámítás: a sajtos-tejfölös lángos 1790 forint, de van töltött-magyaros, káposztás és extra virsils változat is, 10 deka hekk pedig tényleg 700 forint. Fogast, keszeget és még pisztrángot is sütnek, a rákról és a tintahalkarikákról nem is beszélve... Főznek csülköspacalt is, meg pörköltet, de napi menüzhetünk is – amit csak megkívánsz!
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Igaz, Taksony nem Balaton-part, messze a Velencei-tó is, de ez a Budapesttől mindössze 25 kilométerre fekvő kisváros a Ráckevei-Duna-ág partján bújik meg, és igazi nyári menedéket kínál a természet és a víz szerelmeseinek. A Duna közelsége miatt a horgászok paradicsoma, ráadásként fürdőzési lehetőségeket is. Bár Taksonyban nincs hivatalos strand, a közeli Rukkel-tó Waterpark kiváló alternatíva: csúszdaparkkal, vízi vidámparkkal és wakeboardpályával várja a látogatókat. Emellett a Ráckevei-Duna-ág mentén több szabadstrand is akad – például a Szigetcsépi Szabadidőpark, ahol családbarát környezetben lehet csobbanni és ejtőzni.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








