Ásót ragadtak Szombathelyen: egy makacs inváziós növényt próbálnak visszaszorítani a Gyöngyös partján.
Három köbméternyi elpusztult busát gyűjtöttek össze a Pilismaróti-öbölből a napokban – közölte a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (Főhesz), amely a terület halgazdálkodásáért felel. Bár a halpusztulás nem érte el a jogszabály szerinti "tömeges" szintet, a látványos mennyiség miatt szükség volt a beavatkozásra.
Ahogy Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége Facebookon közzétett bejegyzéséből is kiderült, a halőrök folyamatosan figyelik a Duna mellékágrendszereit, és Pilismaróton már indokoltnak látták az elhullott halak eltávolítását. A közleményük szerint a tavaszi busapusztulás természetes folyamat, amely a tél végére legyengült, idős halakat érinti leginkább. Ilyenkor a víz még hideg, a táplálék kevés, ez fokozza az állomány ritkulását.
A hasonló esetek másutt is előfordultak: a bajai Sugovicánál harminc, Esztergomban pedig egyetlen nap alatt öt mázsa haltetemet gyűjtöttek be a horgászegyesületek. Április 23-án az esztergomi sódergödörből és a táti mellékágból további 650 kilogramm elhullott busát szállítottak el megsemmisítésre – közölte a Kemhesz.
Schmidt-Kovács Bence, a Kemhesz szakmai igazgatója kiemelte, hogy a busák tavaszi elhullása biológiai szelekciós folyamat: nem jár emberi beavatkozással vagy környezetszennyezéssel, és évről évre ismétlődik ott, ahol sok busa él.
Jogilag akkor beszélünk tömeges halpusztulásról, ha egy hektáron egy héten belül legalább 50 kilogramm hal pusztul el. Ilyen bejelentést az elmúlt években egyetlen horgászegyesület sem tett – írja a cikk a Pecaverzum értesüléseire hivatkozva.
Azt hitted, októberre kihalt a Balaton? Sztárfellépők, ingyenes programok és halas finomságok jönnek
Ősszel is érdemes lehet útra kelni a Balatonhoz, különösen akkor, ha egy jó halas fogás, egy koncert vagy egy családi program is belefér a hétvégébe.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







