A városvezető szerint a magyar társadalomnak égető szüksége van egy nagy, közös sikerélményre.
Ezt a giga kapást, ki látott már ekkora süllőt! Élete halát fogta ki a mázlista dunai pecás + Videó
A szenvedélyes pergetőhorgász, Lehel Zoltán évtizedes álma vált valóra, amikor január 12-én, a Dunán kifogott egy 13,4 kilogrammos, 105 centiméter hosszú süllőt. Az óriási ragadozót a szerencsés fogás után vissza is engedte a folyóba - írt a Pecaverzum.
„Nem számítottam arra, hogy valaha is látni fogok ilyen méretű süllőt, megdöbbentő látványt nyújtott” – idézte fel találkozását a ragadozóval Lehel Zoltán. Hozzátette, kősüllőpergetésen kívül soha nem használ 10 centi alatti gumihalat, a mostani süllőt 12 centis plasztikkal sikerült megfognia, és nem kellett nagyon izgulnia az elvesztésétől, mert a horog jó helyen, a száj belső hártyáján akadt.
Lehel Zoltán és társa - ahogy a Pecaverzumnak elmesélte - január 12-én 12-én reggel mentek ki a Dunára, 9 óra körül szálltak csónakba, innen pergettek gumihallal. Az első kapások után nem sokkal érkezett az a ránehezedő ütés, ami egy életre emlékezetes pillanatot hozott. Eleinte harcsára gyanakodtak, mert a hal a fárasztás kezdetén komótosan mozgott. Amikor azonban a felszín közelébe emelték, döbbenetes látvány tárult eléjük: egy hatalmas süllő sziluettje.
„Életem hala” – nyilatkozta Zoltán, akinek korábbi süllőrekordja 9,2 kilogramm volt. A mostani példányt egy 12 centiméteres plasztikcsalival fogta, és az élményt egy gondosan alkalmazott „fűrészfogas” vezetési technikának köszönhette.
A süllő faroktőig mérve 95, teljes hosszban 105 centiméteres volt, és nem sokkal marad el a magyar rekordtól. A jelenlegi csúcsot egy 14,96 kilogrammos süllő tartja, amelyet 2007-ben fogtak a Pilismaróti-öbölben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Zoltán elmondása szerint a pergető horgászat és a nagy fogások iránti elkötelezettség vezette idáig. Az aktív horgászmódszerek híveként már fogott 35 kilós harcsát is a Dunán, más vízterületeken pedig 80 kilós példányokat.
Aranyáron mérik az ősz slágergyümölcsét a piacokon: itt veszik meg potom pénzért az élelmes magyarok
Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







