HungaroMet előrejelzése szerint, ma reggelig délen, illetve a Dunától keltre ismételten egyre többfelé képződhet zivatar. Délkeleten, keleten néhol intenzívebb zivatarra is van esély jégeső (2 cm körüli vagy általában kevéssel afeletti átmérővel), 90 km/h körüli széllökés kíséretében. A reggeli órák környékén kelet felé megszűnnek a zivatarok. A nap további részében a déli, délkeleti országrészben késő estig, éjfélig, illetve délután kb. a Duna vonalában van esély helyenként zivatar előfordulására. Zivatar környezetében általában viharos (60-90 km/h) széllökés, jégeső (2 cm körüli vagy alatti átmérővel), intenzív csapadék előfordulhat.
Mint írják, vasárnap este a csapadékgócok reggelig fokozatosan mindenütt megszűnnek, ezzel egy a Délnyugat-Dunántúl kivételével a felhőzet is jelentősen csökken. Reggel már döntően derült vagy fátyolfelhős lehet az ég. Az északi, északkeleti szél élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között alakul, de az északi völgyekben hűvösebb lesz.
Bár a folyami forgalom nem állt le, a hajózásban fokozott óvatosságra van szükség, a folyamatos apadás ráadásul akár történelmi negatív rekordot is eredményezhet.
Túrós, meggyes, káposztás – neked melyik a kedvenc rétesed? Nálunk nyáron a rétesnyújtás majdnem olyan biztos hétvégi program volt, mint a lekvárbefőzés.
Az útkezelő téves tájékoztatása miatt a győri lakosság csak július elején értesülhetett arról, hogy azbeszttartalmú kőzúzalék került a város egyes lakóövezeteibe.
Újra figyelmeztetnek a veszélyes növény miatt: egy kedvelt túraútvonal mentén is megjelent a kaukázusi medvetalp. A hatalmasra növő invazív faj már egyetlen érintéssel is komoly...
Nem akármilyen nevekkel indul a hétvége Velencén: csütörtökön rajtol a B My Lake, ahol három napon át az elektronikus zene nagyágyúi váltják egymást a színpadon.
Régen minden faluban ismerték, ma már alig akad, aki tudja... Bödeházán Csányi Eliza műhelyében jártunk, aki megmutatta, hogyan készül a Hetésben a kézzel font kosár.
Példamutató kezdeményezés indult Pécsen: civilek vették kezükbe a Niké-szobor alatti park sorsát. A száradó mandulafák környezetében ehető parkot alakítanának ki.
Jelentős változás történt a Kéktúra egyik nyugat-magyarországi szakaszán: a Kőszegi-hegységben új nyomvonalt lalakítottak ki a Hörmann-forrás és a Vörös-kereszt között.
Megszületett a kormány döntése a nyugat-magyarországi azbesztválság rendezéséről, a konkrét lépéseket és a részleteket a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón fogják ismertetni.
Szokatlan veszélyre figyelmeztetnek az Őrségben: egy Kondorfa és Csörötnek közötti útszakaszon a motorosok szerint a kiszórt kőzúzalék miatt több baleset is történt.
Bővíti szolgáltatásainak körét a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont, a tervek szerint 2027 nyarára megvalósuló félmilliárd forintos fejlesztés kivitelezői szerződésének aláírásáról Bereczk Balázs, Marcali polgármestere...