Közel 20 kilométeren újul meg a Balatoni Bringakör két párhuzamos fejlesztési program keretében.
Jason Statham furcsa kijelentést tett a Balatonról - írja a Promotions.
Ahogy a portál írja, amikor a sztár hazánkban forgatta Melissa McCarthy-val és Jude Law-val A kém című akció-vígjátékot, volt alkalma arra, hogy kicsit körülnézzen Budapesten, emellett fontosnak tartotta, hogy a Balaton mellett a Velencei-tavat is megcsodálja. Mint a lap írja, később Návai Anikónak mondta el, hogy milyen jól érezte magát Budapesten, és hogy az itteni embereket milyen cukiknak találta.
Csupa szép emlék köt a városhoz, legalább tíz éve nem éreztem magam olyan jól forgatáson, mint ott. Találkoztam egy csomó jó fej emberrel, szuvenírként az ő telefonszámaikkal tértem haza
- tette hozzá a világsztár.
A kém volt az a film, aminek jelentős részét Magyarországon forgatták. Ebben a Balaton is saját magát játssza, ugyanis az utolsó jelenetek szándékosan a magyar tenger környékére lettek írva. Furcsa, de a külföldiek közül még mindig sokan azt hiszik, hogy a Balaton tényleg egy tenger, így aztán természetesen filmből sem maradhatott ki egy erre vonatkozó poén, amit éppen Jason Statham kapott meg
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







