Új szemléletet és gyermekközpontú oktatást ígér az átalakuló tárca, két ismert szakember kapott kulcspozíciót.
Bombariadóval tartják rettegésben a vidéki iskolákat: ezek az intézmények kaptak fenyegetést
Szegeden, Szombathelyen, Kulcson, Nyíregyházán és egy budapesti általános iskolában is bombariadó volt hétfőn – tudósított az eseményekről a Magyar Hang. A portál értesülései szerint összesen hat iskola lehet érintett; úgy tudni, minden iskolában közvetlenül reggel 8 után kezdődött a bombariadó.
Szegeden és Szombathelyen is két iskolát, Kulcson és Nyíregyházán pedig egy iskolát kellett kiüríteni a helyi lapok tudósításai szerint hétfőn reggel, mert reggel, illetve éjjel érkezett e-mailben bombafenyegetést kaptak az intézmények – egyedül a nyíregyházi tudósítás esetében van szó telefonos fenyegetésről. A helyi lapokban megjelent információkat a rendőrség is megerősítette.
A beszámolók szerint nem közvetlenül az iskoláknak, hanem az igazgatóknak küldték a fenyegető e-maileket. Az orosz címről érkező, szlovák nyelvű üzenetben többek közt az állt, hogy:
Legyetek bárhol, a mudzsáhidek megölnek titeket a városaitokban. Az iskola területén bomba van.
A névtelen üzenetben szlovák sajtórtesülés szerint az iszlám vallást és Allahot említik. Arról nincs információ, hogy bármelyik iskolában robbanószert találtak volna. Van, ahol már le is zárult az átvizsgálás, és folytatódik a tanítás, máshol az iskola úgy értesítette a szülőket, hogy a diákok ma már nem térhetnek vissza az iskolába.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tisztelt Szülők! Iskolánkban bombariadó van. Minden gyermek elhagyta az épületet és mindenki jól van. Az osztályfőnökök vezetésével most átmegyünk az Aréna Kiscsarnokába. Ma már biztosan nem lesz tanítás, ezért kérjük, hogy aki tud, jöjjön el a gyermekéért. Természetesen 17 óráig felügyeletet biztosítunk a Kiscsarnokban is. Az iskola épületébe senki nem mehet be, a gyerekek minden felszerelése ma ott marad. Megértésüket köszönjük!
- tájékoztatta a gyerekek hozzátartozóit Facebook oldalán a szombathelyi Neumann János Általános Iskola.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








