Szinte bármelyik vállalati dolgozót rá lehetne venni gazdasági bűncselekményre, például sikkasztásra vagy csalásra a magyarok szerint.

A négynapos sztrájk ellenére továbbra sem született megállapodás a múlt héten a Tüke Busz, és a sofőrök többségét tömörítő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) között. A Tüke Busz közleményében azt írta, hogy a sofőrállományának \"jelentős többsége\" a sztrájk napjain is dolgozott, így a buszok az elégséges szolgáltatást meghaladó menetrend szerint közlekedtek. Dobi István lapunk megkeresésére elmondta, hogy eredményesnek tartja a bérharcukat, mivel azt az autóbuszvezetők több mint 70 százaléka támogatja. A SZAKSZ vezetője a HelloVidéknek arról is beszélt, hogy nem tartja kizártnak, hogy még az önkormányzati választások előtt újabb munkabeszüntetésre kerüljön sor.
Március 4. és 7. között ismét sztrájkba léptek a pécsi Tüke Busz buszvezetői, azért, hogy kiharcolják a 20 százalékos bérkövetelést, holott már 25 százalékról léptek vissza a sofőrök. Ezt az emelést azért kérték, hogy mert ugyan még így is csak a konkurens volánbuszos bérek után szaladnak, de legalább nem nyílt volna túlságosan az olló.
Február végén a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója saját hatáskörben úgy döntött, hogy a korábbi tárgyalásokon az általa bejelentettnél valamivel magasabb, de még mindig csak 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőleges alapórabér-emelést hajt végre. A sztrájk során a munkáltató nem volt hajlandó tárgyalni a buszoksokat képviselő szakszervezettel. A SZAKSZ ezért automatikusan visszaállt a korábbi a 25 százalékos követelésre.
Eredményesnek tartom a bérharcunkat, mivel azt az autóbuszvezetők több mint 70 százaléka támogatja, a 20, később pedig a 25 százalékos alapbérfejlesztése igényünket. A részvétel kb. 60 százalékos volt, mivel a másik szakszervezethez tartozó autóbuszvezetők dolgoztak, elvégezték azokat a járatokat is, amelyek elvileg a sztrájk ideje alatt, az elégséges szolgáltatás biztosítása mellett, kimaradhattak volna
- kezdte lapunknak Dobi István.
A SZAKSZ vezetője lapunknak elmondta, hogy a két nagy, a Főpálya és Uránváros állomásokon lévő állomány majdnem teljes létszáma csatlakozott a sztrájkhoz, a Kertvároshoz tartozó állomáson ugyanakkor fordított volt a helyzet, ott majdnem mindenki dolgozott, ez magyarázza a 70 százalékos támogatottságát a munkabeszüntetésnek. Itt többségben vannak a másik szakszervezetnek a tagjai, viszont összességében az autóbuszvezetők körében a tagságuk csak egyharmada a SZAKSZ tagjainak.
A munkáltató azért nem tárgyalt a szakszervezetünkkel a béremelésről, mert a tulajdonos önkormányzat konkrétan a polgármester ezt megtiltotta, zsarolásnak tartja a sztrájkot és presztízskérdésként kezeli a SZAKSZ nyomásgyakorlását. Szerintem a polgármester döntését az is befolyásolja, hogy tudja, hogy nem kap még egy lehetőséget arra, hogy újrázzon és ezért kitart makacsul azon döntése mellett, hogy nem enged a SZAKSZ követelésének
- folytatta tovább.
Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy mi az oka annak, hogy a másik helyi rivális szakszervezet, a Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) miért nem támogatta a SZAKSZ sztrájkát. Ezzel kapcsolatban Dobi István arról beszélt, hogy a másik szakszervezettel nem lehet semmilyen egységet megvalósítani, mivel a valamikori FDSZ teljesen szétesett, alig van 60 tagja, a valamikori 230 tagból és ez arra vezethető vissza, hogy az FDSZ vezetésében a munkavállalók csalódtak és elhagyták a szakszervezetet.
Ezzel párhuzamosan alakult meg a SZAKSZ helyi szervezete, aminek már 110 tagja van és velük folytattuk a társaságnál a bérharcunkat. Az FDSZ véleményem szerint a vezetéssel azért alkot szövetséget, mivel az elnök abban bízik, hogy a munkáltató segítségével, a SZAKSZ jelenlétét elsősorban gyengíteni, majd felszámolni tudja. Továbbá az FDSZ egyáltalán nem érdekelt abban, hogy eredményeket tudjon a SZAKSZ felmutatni
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá.
A pécsi buszvezetők azután kezdtek sztrájkba, hogy a Volánbusznál sztrájkkal sikerült kiharcolniuk a dolgozóknak a három évre szóló 28,4 százalékos, az idei évre 17 százalékos béremelést. A pécsi szakszervezet a tárgyalások során 5 százalékot engedett a 25 százalékos béremelésből, azonban kikötötte, hogy ha március 7-ig nem tudnak megállapodni, azután automatikusan visszaállnak a 25 százalékos követelésre.
Dobi István a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a Volánbusznál a munkavégzés nem annyira feszített, mint a Tüke Busznál és a kereset, valamint a jövedelem is jóval magasabb mértékű. A társaság dolgozóinak a munkakörülményei régóta rendezetlen. A romlást az okozza, hogy az autóbuszvezetői létszámhiány fokozza az autóbuszvezetők terhelését, vagyis egyre feszítettebb a munkavégzés, kevesebb a kiállási idő, sokszor 4 óra vezetés után van annyi kiállási idő, amikor ehetnek, mosdót használhatnak, vagy egy kis pihenőidőt töltsenek el.
A munkáltató a járatkiadásokat kevesebb járművezetővel oldja meg, ez okozza a jelentős és folyamatos járművezetést, amiben egy műszak alatt nagyon elfáradnak az autóbuszvezetők
- magyarázta.
Aggodalomra ad okot, hogy a Tüke Busz dolgozóinak órabére a 25 százalékos béremelés után is alacsonyabb lenne, mint egy Volán-buszvezetőé. Becslések szerint a 25 százalékos béremelés után 2250 forintra emelkedne a Tüke-buszvezetők órabére, amely így is alacsonyabb lenne, mint a Volánbusz jelenlegi, 2358 forint körüli órabére. Emellett az is gondot okoz a munkavállalóknak, hogy a havi munkaórák száma a kétszázat is elérheti, és a munkatempó is gyors, a sofőrök gyakran épphogy csak el tudnak menni vécére két forduló között.
A SZAKSZ vezetője szerint éppen ezért nagy az esélye az újabb sztrájknak, hiszen a polgármester nem enged. Abban az esetben, ha lesz újabb munkabeszüntetés, akkor azt az önkormányzati választások előtti közeli időpontban fogják megtartani. Raposa Gábor, a szervezet pécsi elnöke szerint március 22-én döntenek az újabb munkabeszüntetésről, addig is felmérik a tagság véleményét.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Emlékszel rá, hogy mikor frissítetted utoljára az ingatlanod értékét?
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


