Nyár van, ideje lenne szörpöt főzni, de idén elfagyott a füge, a málna is idejekorán elszáradt, a bodzaszörp pedig már rég elfogyott. Miből csináljunk hát?...
Mondani is kár, kész horror az idei ünnepi bevásárlás. Ha 2022 szava az infláció volt, az idei évre ez halmozottan igaz. Megoldás lehet, hogy amit csak lehet, saját magunk készítünk házi finomságokat, például parenyicát. Ami a legjobb benne: kevés munkával tökéletes eredményt kaphatunk. De hogyan álljunk neki? Segítünk!
Tavaly a karácsonyi időszak még az árstop bűvöletében telt el, de már akkor is azon aggódtunk, hogy lassan a legolcsóbbnak számító trapistasajt is megfizethetetlen luxus. 2022-ben a trappista sajt értékesítési ára 91 százalékkal, nem vicc, 91%-kal emelkedett, ehhez képest 2023-as év legalább ebben hozott egy kis egyhülést. Ha elnézzük a következő diagrammot, jól láthatjuk, bizony tényleg volt némi árcsökkenés - legalábbis ennél a sajtféleségnél:

De mi a helyzet a parenyicával?
A hűtőpultokban mindig is a magasabb árfekvésű sajtok között találtuk. Ez egyébként egy hagyományos szlovák nem érlelt sajt. Félkemény, félzsíros, párolt és általában füstölt sajt, de készítenek nem füstölt változatot is. A sajtot szalagokban gyártják, amit csigaszerű spirálokba tekercselnek fel. Az igazi juhtej részaránya a készítés során minimum 50% kell, hogy legyen, de sima tehéntejből is előállítható.
Bolti parenyica ára (2023-ban, online webáruházakban):
- Hajdú parenyica sajt: 5 705 - 7995 Ft/kg
- Karaván Parenyica: 8181 Ft/kg
- Cserpes Parenyica sajt: : 8 660 Ft / kg
Megoldás lehet, hogy magunk készítjük el ezt a házi finomságot
Korábban mi is, itt a HelloVidéken már körbejártuk a témát, akkor megírtuk, egyszeri alkalommal, ha a költségeket nézzük, azért nem éri meg otthon nekiállni a parenyica-készítésnek (akkor 14-15 ezer forintra is rúghat az összes költségünk). De ha belevágunk a házi sorozatgyártásba, akkor összességében a parenyicát már fele annyiból kihozhatjuk, mint amennyiért a boltokban kapható (Itt van hozzá pár recept is!)
Most pedig hozunk egy friss Tiktok videót is arról, hogyan álljunk neki, ha még sohasem próbálkoztunk vele:
@greens_of_daisy LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem ördöngősség, csak egy kis oltóanyag, no és friss házitej kell hozzá!
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







