1 °C Budapest
A körülményekhez képest már sokkal jobban van Besenczi Árpád, aki nemrég szenvedett súlyos balesetet előadás közben. Többek között erről is beszélt a Jászai Mari-díjas magyar színész, színházigazgató a HelloVidéknek adott interjújában.

Megszólalt Besenczi Árpád: így érzi magát a szörnyű balesete után

2023. december 6. 06:33

A körülményekhez képest már sokkal jobban van Besenczi Árpád, aki nemrég szenvedett súlyos balesetet előadás közben. Az 58 éves színész végzettségét tekintve jogász, ám mégis a színház világába sodorta a szél. A családjára, gyermekeire a legbüszkébb. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatójaként pedig mindent megtesz azért, hogy meglegyen az öszhang a társulaton belül. Besenczi Árpád szerint a színház életében az igazi ünnep az, amikor felmegy a függöny és teltház előtt játszik a társulat. Többek között erről is beszélt a Jászai Mari-díjas magyar színész, színházigazgató a HelloVidéknek adott interjújában.

HelloVidék: Nemrég súlyos balesetet szenvedett a színpadon az Indul a bakterház című darab közben. Hogy érzi jelenleg magát?

Besenczi Árpád: Alapvetően már javul a helyzet. A baleset még november 17-én történt, amikor a színpadon egy szerencsétlen mozdulat következtében a gyűrűm beakadt egy csavarba. A baleset alatt ráadásul a fiam is ott volt a színpadon, aki Bendegúzt játszotta. Szerencsére már kivették a varrattokat, ám még sok mindent nem tudok csinálni, így vezetni se, azonban a színházban már dolgozom. A József Attila teátrumban korábban már ért baleset, ott a sarokcsontom repedt meg egy előadás alatt.

Látva ezt, és a Nemzeti Színházban történteket, joggal merül fel a kérdés az olvasóban, hogy nem-e kéne szigorítani a munkavédelmi szabályokat a hazai színházakban. Ön mit gondol erről?

Nálunk minden előadás, premier előtt van egy balesetvédelmi, és munkavédelmi oktatás. Amikor elkészülnek a díszletek azokat egy szigorú rendszabály szerint veszik át. Ez egy szigorú rendszer, ám fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a baleset nem külső ok miatt, hanem a saját magam hibájából történt. Nem volt semmi mulasztás műszakilag. Nekünk saját díszletgyártó üzemünk van, és magunk gyártjuk a díszleteket.

Amikor a díszlettervező leadja a terveket, akkor a díszletek több hét alatt teljes kontroll mellett készülnek el. Amikor ezek bekerülnek a színházba, és elkezdjük a próbákat, folyamatos ellenőrzés alatt tartjuk ezeket az elemeket. Ez egy bonyolult rendszer, tehát nem hiszem, hogy további szigorítás kéne, inkább a meglévő szabályokat kéne betartani.

Már 13 éve vezeti a Hevesi Sándor Színházat, ami nem kis idő. Mire a legbüszkébb az azóta eltelt időszakban?

Amióta leköltöztem Budapestről Zalaegerszegre, azóta már négy gyerekem született ezért erre vagyok a legbüszkébb. Amikor idekerültem egy erős ellenállással találtam szembe magam, ami alapvetően nem a személyemnek szólt, hanem a bizonytalanság szülte. Egy vidéki társulatban bizonytalanságot generál, amikor egy új igazgató érkezik. Amióta itt vagyok megtettem mindent azért, hogy megfeleljek minden kritériumnak. Ebbe az is beletartozik, hogy megpróbáljam a társulatnak a tagjait olyan szerepekkel kielégíteni, ami a tehetségüknek, és a habitusuknak is megfelel.

Az elmúlt tizenhárom év alatt csak egyetlen egy embertől kellett megválnom. Eléggé toleráns embernek vallom magamat, és megpróbálok úgy részt venni a színház munkájában, mint partner, nem úgy, mint főnök. Úgy gondolom, hogy a város, és az én elképzelésem is találkoznak. Úgy gondolom egy valamit tudomásul kell vennie mindenkinek, egyrészt, hogy mennyiből csináljuk a színházat, mekkora közönségnek, és hogy mekkora technikai kondíciói vannak a színháznak. Nekünk nincsen kamara, és stúdió termünk sem. Egy nagy színpadon keresztül tudjuk csak megoldani a népszínházi munkát.

Mit jelent személy szerint önnek a színház, és Zalaegerszeg?

Én pécsi születésű vagyok, ám akkor azt mondtam, hogy soha többet nem teszem be a lábam ebbe a városba. Mikor eljöttem Pécsről 16 évet Budapesten is éltem. Az utóbbi időben viszont óriási változásokon esett át Zalaegerszeg. A város minden tekintetben pozitív irányba változott, legyen szó infrastruktúráról, és minden másról egyaránt. Az itteniek szeretik a színházat, ez természetesen az elődeimnek is köszönhető. Nekem az életem a színház.

Bár elvégeztem a jogot, egy percet sem dolgoztam azon a területen, mivel egyből bekerültem a Pécsi Nemzeti Színházba. Azóta nekem a színház tölti ki az életemet, és a családom. Én azt gondolom, hogy az itteni színház családiasabb, mint máshol, a színészek jobban tudnak koncentrálni a színházra. Ettől meghitteb, barátibb ez a közeg.

Idén lett negyven éves a Hevesi Sándor Színház, a jubileumi gálaesten azt mondta, hogy továbbra is hűségesen és alázattal őrzik azt a lángot, amit Ruszt József lobbantott fel. Mi az a kohéziós erő, ami leginkább összetartja a társulatot és a közönséget?

A legendás a zalaegerszegi művészklub, mivel itt minden színész, és műszaki kolléga is leülhet, és elbeszélgethet egymással. Mindenki ismeri a másikat, ha az ember kimegy a főutcára, akkor ráköszönnek a piacnál, a kávézónál, nem olyan személytelen, mint Budapest.

A jubileum alkalmával mivel másabb ez az évad a többinél?

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nekem kuriózum, mivel annak idején katonaruhában ültem itt a nyitó előadáson az Ember Tragédiáján. Aztán eltelik negyven év, és színházigazgatóként állok ott azon a gálaesten, amire régi tagokat, kollégákat, a város akkori, és jelenlegi vezetőit is meghívtuk. Egy nagyon szép és nívós gálaestet csináltunk. Tavaly rendeztünk egy fotókiállítást az elmúlt negyven év előadásaiból. De természetesen megkoszorúztuk a Ruszt és a Hevesi szobrot is. Külön nem volt olyan darab, ami kifejezetten erre a jubileumra készült volna. Én azt gondolom, hogy a színháznak az ünneplése abból áll, hogy ha este hétkor felmegy a függöny és teltház előtt játszik.

Hogy alakulnak idén a jegy és bérlet értékesítések?

2019-ben 12 ezer bérletesünk volt ez egy kisvárosban hatalmas szám, még akkor is, ha ebben a vonzáskörzetek is benne vannak. Járnak hozzánk Vas Vármegyéből, Somogy Vármegyéből, Veszprém Vármegyéből, de a Szlovéniából a Mura vidékről is. A Covid alatt 3200 ezer bérletesünk volt 2021-ben. Nagyon kemény, és szívós munkának köszönhetően azonban idén már több, mint 9 ezer bérletesünk van. Az a bevétel, amit elterveztünk az meglesz, sőt túl is szárnyaljuk idén.

Utoljára 2000-ben esett át felújításon a színház, a kormány 2019 decemberének végén két határozattal döntött, a Hevesi Sándor Színház felújításáról. Hogy állnak jelenleg a munkálatok?

Az energiaválság miatt sajnos leállították a beruházást. A színház felújításának a terveit ugyanaz a cég tervezte, aki a kaposvári Csiky Gergely Színházét is. Gyönyörű szép tervek készültek, elindult a közbeszerzési eljárás is, amikor azonban beütött a válságos időszak akkor megváltozott minden. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ha olyan állapotba kerül az ország gazdaságilag akkor elindulhat a felújítás. Hozzá kell tenni, hogy ezalatt az időszak alatt ki kell költöznünk majd a színházból.

Sajnos Zalaegerszegen nem nagyon van olyan művelődési ház, ami betudná fogadni majd a színházat. Úgy néz ki az Ady moziba tudunk átmenetileg beköltözni, ott ugyan nagy a nézőtér, viszont kicsi a színpad. Ez egy körülményes dolog lesz, ám az ember inkább összehúzza magát 3-4 évre, azért, hogy visszajöhessen egy csodálatos szép új intézménybe.

Az energiaválság óriási kihívás elé állította a vidéki színházakat. Az elszálló árak árnyékában, hogy élik meg a mindennapokat? Kell-e valamivel spórolniuk?

Megpróbálunk folyamatosan odafigyelni a spórolásra, ebbe a villanyok lekapcsolását, a számítógépek áramtalanítását is bele értem. Az önkormányzattal egyeztetve pedig december 16 és január 8. között téli szünet lesz nálunk. Ez a téli szünet korábban is bevett szokás volt, az idei abban más, hogy egy héttel tovább tart majd. A hétfőket is szünnappá nyilvánítottuk, tehát ha nincs előadás, akkor vasárnap-hétfő is szünnap. Ekkor az irodai dolgozók se dolgoznak.

Kiemelne néhány emblematikus darabot az évadból?

Mindenkinek ajánlom az Indul bakterházat, de lesz egy klasszikusunk a Moliere: Tartuffe, ami nagyon modern látványelemekkel lesz kiegészítve. Emellett lesz egy nagyon izgalmas előadásunk egy zalai szerzőtől, Szálinger Balázstól, aminek a címe Becsvölgye lesz. Ez tulajdonképpen egy falusi krimi, amit fiatal színész kollégám Mihály Péter fog rendezni. Előtte még bemutatjuk a Hunyadi Sándor írta Három sárkány című vígjátékát. Ennek Rékasi Károly lesz a főszereplője.

Jövő áprilisban pedig olyan musicallel várjuk a nézőket, ami szemet gyönyörködtető lesz. Ez az Annie, a kis árva című darab, aminek a története nagyon hasonlít a Twist Olivérhez. Azt tudni kell, hogy ekkora városban mindent játszani kell, klasszikust, gyerekdarabot, kortárst, vígjátékot. Ezt nem könnyű összehozni, de általában azért sikerül.

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 9. vasárnap
Abigél, Alex
6. hét
Február 9.
Pizza világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33