Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a versenyt.
A Balaton környéke tele van különleges rejtélyekkel és különös legendákkal, és nem utolsósorban olyan kincsekkel, amik mind a mai napig nem kerültek még a felszínre. Legutóbb annak a második világháborús repülőgépnek a felhozatala kavarta fel az állóvizet, amit idén októberben emeltek ki a tóból.
A Messerschmitt típusú vadászrepülőgép csaknem 80 éve zuhant a vízbe Balatonakarattyánál. A szakemberek október elején kezdték meg a magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép kiemelését. A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép a világon.
A Balaton mélye sok mindent rejthet még, amire még nem derült fény, szigetek, különféle leletek, épületmaradványok is lehetnek a felszín alatt. Felderítésük nem egyszerű, mégis egy Losta nevű sziget sok kutató fantáziáját megmozgatta már az elmúlt évszázadok alatt. A szigetről először egy 1211-es dokumentumban tesznek említést, mint egy azonos nevű faluval közös birtok része.
A közép-kor egyik legkiválóbb térképésze, Lázár Deák 1514 és 1520 között készült térképéről alapján a tihanyiak megemelték a tó vízszintjét. Ennek következtében az apátságot soha sem sikerült elfoglalnia a törököknek. Ez a hosszú időszak azonban végérvényesen megpecsételte a lostai halászfalu sorsát, hiszen maga a sziget legközelebb csak az 1700-as években került szárazra.
Egészen pontosan 1730-ra eresztették újra normális szintre a tavat, és a volt falu újra láthatóvá vált. Maga a sziget 1780-ig több térképen is látható volt és a feljegyzések is beszámoltak a régi település kőalapjairól.
Elméletekből nincs hiány
Dr. Bendefy László, a műszaki tudományok kandidátusa 1970-ben egy új elmélettel állt elő. A Losta birtok az 1211-es oklevél szerint a tó partját elhagyva „délnek fordul”, eléri a Losta nevű falut (ami a déli parton van) és felfut a Király hegye nevű halomra. Ez pedig egy Zamárdi mellett található szigetet jelent. Egy egyedi térképpel szemléltette, ahol a fent említett Losta névtelen szigetként van feltűntetve. A búvárok ezt cáfolták és az elméletet elvetették.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
1996-ban Szabó Géza szekszárdi búvár-régész ugyanis Örvényesnél rejtélyes vízalatti romok kutatása közben, a római kornál jóval későbbi eszközöket is talált a tó mélyén. Ebből és a korabeli leírásokból ő arra következtetett, hogy a mondabeli Losta szigetét találta meg. A régi feljegyzéseket ugyanis a legtöbb történész úgy értelmezi, hogy Losta azonos a Tihanytól nyugatra, Aszófő és Örvényes környékén, a parttól 8-900 méterre található szigettel.
Ezt a véleményét Csíki Sándor is osztotta a kérdésben. Ő a siófoki búvár-régész klub vezetőjeként ugyanis már 1982-ben is merült a környéken, ahol római romokat talált a víz alatt. Ő még 2002-ben is azon a véleményen volt, hogy a már említett lostai római fürdőből származó romokat rejti a víz mélye. A tudományos viták a mai napig zajlanak és lehet, hogy soha nem derül fény arra, hogy mi lehet az iszap alatt.
Fotó: toretro.blog.hu
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







