A beruházások volumene 2026 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,5%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Uniós támogatással, mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással új raktárközpontot épített a vámügynöki és logisztikai szolgáltatást nyújtó Zoll-Platz Kft. Szeged határában - közölte a vállalkozás.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 313 millió forintot fedezett uniós támogatás.
A pandémia miatt az ellátási láncokban jelentkező problémák következményeként egyre nagyobb az igény a helyben raktározásra. A Zoll-Platz Kft. ezekre az igényekre reagálva döntött úgy, hogy új logisztikai központot alakít ki Szeged határában, a Sándorfalvi út mellett. A terület egyaránt közel található az M43-as és M5-ös autópályához és határán egy a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalhoz kapcsolódó iparvágány halad.
Egy 2890 négyzetméteres, szendvicspanelből készült épületet alakítottak ki, melyben a raktározásra alkalmas területek mellett irodai és szociális helyiségek is vannak. Az öt - a kamionok rakodására alkalmas - dokkolóval ellátott épületre három, 50 kilowattos napelemes rendszer került, amelyek a központ és a parkolókban telepítendő elektromos töltőállomások energiaigényét is fedezik. A logisztikai központ működéséhez szükséges anyagmozgatási eszközöket, targoncákat, valamint takarító- és fűnyírógépeket is vásároltak.
A Zoll-Platz Kft., mint vámügynökség 1991 óta működik. A több mint 120 alkalmazottat foglalkoztató, teljes körű vámügyintézést végző cég üzemelteti Csongrád-Csanád vármegye egyetlen vámudvarát, és kirendeltséget működtet az udvari, tompai, röszkei és záhonyi határátkelőhelyen, valamint raktározási, logisztikai szolgáltatásokat is nyújt partnereinek.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








