Légi felvétel a gyönyörű Pécsről karácsonyi fényekkel

Nyolc évnyi csend után újra megmozdul Pécs rejtett csodája – mutatjuk, mikortól láthatod te is élőben

2025. december 5. 09:15 2 perc

Nyolc évnyi kényszerszünet után ismét működésbe lép a pécsi dzsámi mögött álló, különleges szerkezetű harangtorony. A teljes felújításon átesett torony szombattól újra felemelkedik, és minden nap háromszor megszólaltatja Szent Bertalan harangjait.

A pécsi Széchenyi tér egyik legkülönlegesebb látványossága, a dzsámi mögött megbúvó, felemelkedő harangtorony 2017 óta némán és mozdulatlanul állt. A Pécsi Egyházmegye most bejelentette: a szerkezet átfogó felújításon esett át, így szombattól ismét a város mindennapi ritmusának része lesz. Az Ünnepélyes átadásra és püspöki áldásra december 6-án, délután fél ötkor kerül sor.

Elektronika vitte padlóra, elektronika hozta vissza az életbe

A torony meghibásodását a mozgatásáért felelős elektronika okozta még nyolc évvel ezelőtt. Mivel a javításra sokáig nem jutott forrás, a szerkezetet le kellett állítani, vele együtt pedig elhallgattak Szent Bertalan harangjai is – pedig a harangláb minden nap háromszor, reggel hétkor, délben és este hétkor emelkedett a magasba.

Idén ősszel végre megkezdődhetett a munka: korszerűsítették a hidraulikai vezérlést, a harangok mozgatását végző motorokat, és a torony külső megjelenése is megújult.

A harangláb, amely felemelkedik a földből

A különleges, rozsdamentes acélból készült szerkezet a 2000-es évek elején született meg Bachman Zoltán, a PTE díjazott építészprofesszora tervei alapján. A harangláb egy 13. századi szentélyalap fölött áll, egy aknába süllyesztve: a harangozás idején a lift tizenhárom méterre, nagyjából ötemeletnyi magasságba emeli ki.

A három harang – közös nevén Szent Bertalan harangjai – mágneses erőteret keltő motorok segítségével szólal meg. A legnagyobb, a 290 kilós Szent Mór és Szent Bernát harang mellett egy 190 kilós Árpád-házi Szent Margit- és egy 90 kilós Szent Pál-lélekharang is helyet kapott a lábon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szerkezet mozgását Kircsi László által komponált, gregorián dallamokra épülő harangjáték kíséri, amely a harangozás kezdetét és végét jelzi. A harangláb tövénél Szent Bertalan apostol szobra áll, Rétfalvi Sándor alkotása.

A pécsi dzsámi története szinte egybeforrt a város középkori és török kori múltjával

A 13. században itt állt a Szent Bertalan-templom, amelyet az 1560-as években a törökök elbontottak, és köveiből épült fel a ma is látható dzsámi elődje. A templom a török kiűzése után vált ismét keresztény szentéllyé, majd évszázadokon át számos átalakításon esett át – többek között a minaret lebontásával és a korábbi harangtornyok eltűnésével.

A most ismét működésbe lépő harangtorony a modern pécsi építészet és a történelmi örökség különleges találkozása, amely újra visszakerül a város hangzó látványosságai közé.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29