Szeged legendás Tisza-parti helyszíne most eladó: vele a város egyetlen úszó lakóhajója, hozzá egy romkocsma és egy szabadtéri mozi, mind új gazdára vár. De vajon...
Megkönnyebbültek a mosonmagyaróvári Királydomb utca lakói, amikor hosszú idő után leaszfaltozták a házaikhoz vezető földutat. Az utcakép azonban különösre sikeredett, ugyanis a villanyoszlopok az elkészült út kellős közepén maradtak. A legtöbb lakót azonban nem zavarja, az RTL Híradó szerint a helyiek őrülnek, hogy legalább a portól megszabadultak:
Személyesen én is meg az utcában is mindenki örül neki. Mert a port nehéz volt már kibírni, én például azért hagytam meg az élő sövényeket, hogy védjem a ház elejét. Már nagyon régóta várományos volt ez az egész
- mondta a stábnak Jójár Ferenc.
Hozzátette: Ez egy különlegesség lesz talán. Eddig is kerülgetni kellett. Engem nem zavar. Biztos, hogy tesznek ki valami figyelmeztetőt, hogy nehogy baj legyen belőle
Nemrég a közösségi médiában járt körbe egy fotó, amelyen látszott, hogy a felújítás közben a villanyoszlopok az út közepén maradtak. A probléma csak az, hogy az oszlopok balesetveszélyesek lehetnek.
A városüzemeltető cég ügyvezetője szerint a nem szokványos megoldásnak nyomós indoka van.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sem anyagilag, sem időben nem indokolta volna az áttervezés, hogy ezt a vezetéket kitegyük, ezért a tervező talált egy olyan megoldást, amivel bent maradt az út közepében
- mondta a cégvezető.
Az áthelyezés több tíz millió forintba került volna. A tervek szerint az oszlopok köré kis szigeteket építenek, hogy elkerüljék a baleseteket.
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








