Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Lakossági fórumot tartanak Balatonakaliban egy új, mintegy száz férőhelyes vitorláskikötő tervéről, amelyet a volt Holiday Kemping új tulajdonosa szeretne megvalósítani – írta az rtl.hu.
Ez az a kemping, ahol 2019 tavaszán egy földmunkavégző cég két embere markolóval kiirtotta a védett a nádast, tettükért később felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést is kaptak. A HírBalaton írt először a lakossági fórumról eszerint vissza kellett volna állítani a növényzet korábbi állapotát, ez azonban nem történt meg.
Az önkormányzat képviselő-testülete alkalmasnak találta az ötletet és az elvi vázrajzokat is arra, hogy azt a beruházó által felkért tervező bemutathassa a lakosság számára
- írta a fórumról szóló felhívás szövegébe Koncz Imre polgármester.
Koncz többször kért az államtól segítséget azért, hogy a község megvásárolhassa a helyi kempingeket, de ez elmaradt, így mindhárom magánkézbe került. A polgármester szerint furcsa helyzet állt elő, ugyanis a magánkézbe került partszakasz történéséibe a helyiek nem szólhatnak bele. Majd hozzátette, hogy a tulajdonos tudja, hogy szüksége van a támogatásukra, ezért is ment bele egy lakossági fórum szervezésébe. Azt mondta, az itt élők akkor tudják támogatni a vitorláskikötő tervét, ha annak mólóját megnyitják a közösség, köztük a horgászok előtt is, és lesz helyük a helyi vitorlástulajdonosok hajóinak. A Balaton környéki nádasok az elmúlt 2-3 egyébként látványos pusztulásnak indultak.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







