Folytatódik a terézvárosi airbnb-ügy, a Magyar Apartmankiadók Egyesülete (Make) az Alkotmánybírósághoz és a kormányhoz fordul.
Négysávosra bővítik az ország legforgalmasabb főútját: ezeket a vármegyéket érinti a fejlesztés
A Tiszántúlon fut végig Magyarország leghosszabb másodrendű útja, amely három vármegyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most pedig elindulhat végre a tervezés.
A 215 kilométer hosszú 47-es főút hazánk egyik legforgalmasabb főútja, amely a Debrecen és Szeged közötti elsődleges teherforgalmi tengely – közölte a magyarépítők.hu. Szélesítésére már régóta szükség van, a friss tervezési kiírás szerint pedig végre elérhető közelségbe is kerül. A 47-es út négysávosításának tervezési feladatai két szakaszra (5+280 - 7+630 km szelvények között) vonatkoznak, összesen mintegy 2,35 kilométeren.
A Debrecentől délre található Hermann Kronseder utca kereszteződésén szintbeni csomópont kialakítása is szükséges, amelynek engedélyezési- és kiviteli terveit is szükséges elkészíteni. Az előkészítési feladatok keretében a jelenleg 2x1 sávos főút 2x2 sávosra történő fejlesztése kapcsán a Környezeti Hatásvizsgálat, az engedélyezési- és kiviteli tervek elkészítésére, továbbá a szükséges építési engedélyek megszerzése a feladat.
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








