Döbbenetes tény, de az ezredforduló után több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, így ma már minden második fecske eltűnt az ereszek alól. Mit tehetünk,...

Figyelem, menetrendi változást jelentett be a MÁV: ezek a vonatok így közlekednek hétfőtől!
A Budapest—Szob vonalon augusztus 7-én 8 óra 45 perctől 11-én 22 óra 35 percig Nagymaros és Szob állomások között előre tervezett sziklakitermelést végeznek. A munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Nagymaros és Szob között néhány délutáni vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, közölte a Mávinform.
EuroCity és EuroNight vonatok:
- A Nyugati pályaudvarról induló EuroCity és EuroNight vonatok közlekedésében változás nem lesz, kivétel ez alól a Nyugati pályaudvarról Terespolba 8:12-kor induló 130-as számú Báthory EuroCity, mely eredeti menetrendjéhez képest Szobra 2 perccel, Párkányba (Šturovóba) 1 perccel később érkezik.
- A főváros felé közlekedő EuroCity és EuroNight vonatok közül a 131-es számú Báthory EC Vácra 3 perccel később érkezik, de onnan már menetrend szerint közlekedik. A 281-es számú Metropolitan EC Szobtól 8 perccel, Váctól 7 perccel később közlekedik.
Z70-es vonatok:
- A Szob felé közlekedő vonatok 11 percet várakoznak Nagymaros állomáson, kivéve a Nyugati pályaudvarról Szobra 8:08-kor, 18:08-kor, 20:08-kor és 21:08-kor induló vonatok (2342, 2396, 2348, 2368), melyek 14 percet várakoznak Nagymaroson.
- A Budapest felé közlekedő vonatok – a Szobról 6:56-kor induló (2327) vonattól kezdődően – Szob és Nagymaros között 10 perccel korábban, Nagymarostól pedig eredeti menetrendjük szerint közlekednek.
G70-es személyvonatok:
- A Nyugati pályaudvarról Szobra 14:39-kor, 16:39-kor és 18:39-kor induló G70-es vonatok (2326, 2366, 2318) helyett Nagymaros és Szob között pótlóbusz közlekedik.
- A Szobról a Nyugati pályaudvarra 6:26-kor induló G70-es vonat (2317) keddtől péntekig Szob és Vác között 3 perccel később közlekedik.
S70-es vonatok:
- A Nyugati pályaudvarról Szobra 4:50-kor induló S70-es (2350) vonat keddtől péntekig forgalmi okból 26 percet várakozik Nagymaros állomáson.
- A Nyugati pályaudvarról Szobra 6:15-kor induló S70-es (2322) vonat keddtől péntekig Váctól 5 perccel, Nagymaros-Visegrádtól 6 perccel korábban közlekedik.
- A Szobról a Nyugati pályaudvarra 20:59-kor induló S70-es (2341) vonat Szob és Nagymaros között 9 perccel korábban közlekedik.
- A Szobról a Nyugati pályaudvarra 21:59-kor induló S70-es (2351) vonat hétfőtől csütörtökig Szob és Nagymaros között 9 perccel korábban közlekedik. A Szobról a Nyugati pályaudvarra 22:59-kor induló S70-es (2361) vonat hétfőtől csütörtökig Szobról 7 perccel később indul.
JÉGMADÁR Expresszvonat:
- A vonat keddtől péntekig Szobról 1 perccel később, Nagymarostól változatlan menetrend szerint közlekedik.
Vonatpótlók
- A Nyugati pályaudvarról Szobra 14:39-kor, 16:39-kor és 18:39-kor induló G70-es vonatok (2326, 2366, 2318) helyett Nagymaros és Szob között pótlóbusz közlekedik.

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


