2023. július 1-jén lépett életbe az új hulladékgazdálkodási szabályozás, amelynek legfőbb eleme a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR).  A rendszer jelentős többletterhet ró az élelmiszeriparra.

Jelentős drágulást hozhat az új szabályozás: a magyar borok ára is veszélyben?

2023. július 12. 08:01

2023. július 1-jén lépett életbe az új hulladékgazdálkodási szabályozás, amelynek legfőbb eleme a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR). A rendszer jelentős többletterhet ró az élelmiszeriparra, becslések szerint évente körülbelül 120 milliárd forintot kell majd fizetniük a Mol hulladékkezelő leányvállalatának, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nek, amely elnyerte a koncessziót a feladat megoldására. Ezzel Magyarország is bevezette a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert (EPR - extended producers responsibility), amelyben a gyártóknak a \"szennyező fizet\" elve alapján emelt díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére, vagyis a hulladék elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért. Iparági szakértők szerint ez egyértelműen áremelésekhez vezet, járt utána az Agrárszektor.

Az intézkedés lényege, hogy arra ösztönözze a gyártókat, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék és csomagolóanyag, illetve környezetbarát anyagokat használjanak. Arra nézve még nincsenek információk, hogy új rendszer mennyivel fogja megemelni az élelmiszeripar költségeit.

Várható, hogy a történet egy pontján az ágazat minden szereplője megpróbálja majd ezeket a plusz kiadásokat áthárítani másra, ami végső soron a fogyasztói árak emelkedését hozza majd magával.

Ha azonban valamelyik szereplő nem tudja ezeket a költségeket áthárítani, az azzal a veszéllyel járhat, hogy csökkenni fog a nyereségessége, illetve tovább nőnek majd a veszteségei. Vannak azonban olyan ágazatok, amelyek ezt nem igazán engedhetik meg maguknak. Ilyen például a borágazat, amely épp nehéz helyzetben van, írja az Agrárszektor.

Jóval magasabbak a magyar EPR-díjak az unió más tagállamaiban rögzítetteknél

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára elmondta, hogy az ágazatban komoly költségnövekedést fog okozni az új rendszer, ám ennek mértéke attól függ, hogy melyik termékről beszélünk, illetve hogy milyen kiszerelési módról van szó. Például a pezsgőnél az uniós jog írja elő a kötelező üvegpalackok használatát. Hasonlóan több magyar eredetvédett bor termékleírása rendelkezik üvegpalack használatáról: például a tokaji és az egri borokat kizárólag ilyen formában lehet forgalomba hozni. Tokaji borkülönlegességek - mint például az aszú vagy a szamorodni - esetében a palackok méretére, formájára és színére nézve is vannak kötelező jellegű kritériumok vonatkoznak.

Az üveg a borászat természetes kiszerelési alapanyaga. Jellegzetessége, hogy korlátlanul újrahasznosítható, amennyiben megfelelően volt gyűjtve és szétválogatva. Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint az üvegtégla újraöntésével készülő palackok előállításának energia szükséglete jelentősen elmarad a homokból történő olvasztásétól: az energiamegtakarítás mértéke eléri a 30-40%-ot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Brazsil Dávid szerint az EPR kapcsán a felkészülési idő az egyik legnagyobb probléma: az EPR kormányrendelet március közepén, a hozzá kapcsolódó díjtétel rendelet a bevezetést megelőzően egy hónappal lett megismerhető. Az egyeztetések elmaradása miatt nagyon kevés ideje volt a pincészeteknek a felkészülésre.

A szakember szerint a közvetlen terhek növekedése mellett éppolyan fontos a bürokratikus terhek növekedése: az eddigi egy helyett két bevallást kell majd készíteniük, egyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részére a termékdíjról, egyet pedig a hulladékgazdálkodási hatóságnak az EPR díjról.

A cikk folytatása ITT olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31