Szeptember végén ismét megnyílnak a kutatóhelyek kapui: mától elérhetők a Kutatók Éjszakája több száz izgalmas programjának részletei.
A DMRV Zrt. Facebook-oldalán felhívást közölt arról, hogy a másodfokú hőségriasztásra, valamint a megnövekedett ivóvíz-igényre tekintettel arra kérik a lakosságot tizenöt, Budapest környéki agglomerációs településen – Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu, valamint Üröm – hogy ha lehetséges, mérsékeljék ivóvízfogyasztásukat a következő napokban a vízellátás zavartalanságáért.
A Duna Jobbparti Regionális Vízellátó Rendszer ellátási területén az utóbbi napok üzemeltetési adatai alapján a vízfogyasztás egyértelmű növekedése tapasztalható. Jelenleg az érintett települések vízellátását biztosító rendszereink magas fogyasztás mellett maximális kapacitással, üzemszerűen működnek, szolgáltatási területünkön egyelőre sehol sem alakult ki vízhiány. Ugyanakkor a fogyasztási igények további emelkedése a vízellátó rendszerben kritikus üzemállapot elérését okozhatja, amelynek következtében nagyobb kiterjedésű területen nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki
- írják.
Éppen ezért, a kánikula időtartamára – vízhiány kialakulásának megelőzése érdekében - kérik Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu, valamint Üröm településen élő felhasználóikat a felelős ivóvízhasználatra és együttműködésre:
- Törekedjenek az ésszerű vízfogyasztásra: korlátozzák az ivóvíz más irányú felhasználását (pl. medencetöltés), annak érdekében, hogy minden Felhasználó ivóvízhez juthasson.
- Mellőzzék a locsolást, a kommunális ivóvízellátó rendszerre
- szerelt automata öntözőberendezéseket kapcsolják ki.
- Kérik továbbá az Önkormányzat közterületi (pl. tűzcsapokról történő) locsolási célú vízvételezésének szüneteltetését.
Lokális vízhiány esetén a társaság lajtos vízellátást biztosít az érintett területen.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az első fokú vízkorlátozás alá eső településeken tilos a házi kertek és közparkok locsolása reggel 6 és este 11 óra között, az utak, járdák vízzel történő mosása, az automata öntözőberendezések működtetése, az autók tömlős mosása és az úszómedencék feltöltése.
Elsőfokú vízkorlátozást rendeltek el szerda éjfélig Szentendrén, illetve visszavonásig Pomázon is. A tájékoztatás szerint nem kizárt, hogy később Leányfalun, Pilisvörösváron, Solymáron, Csobánkán és Pilisszentivánon is elrendelik a korlátozást.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







