Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.
A zöldség-gyümölcstermelőknek sem volt könnyű az elmúlt időszak, és úgy tűnik, ez bizony a termelésen is meglátszik. Ahogy az Agrárszektor írja, burgonyafronton igen katasztrofális a helyzet, hiszen krumpliexport volumene 2023 első negyedévében 68,7 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. A paradicsomnál viszont már nem ilyen borúsak a kilátások, ugyanakkor egy másik alapzöldség, a hagyma is megsínylette az éveket. De, hogy pontosan mi jellemzi az agrárium ezen ágazatait? Kiderül!
Soha nem látott mélyrepülésben a burgonyaexport
Ahogy a porátl írja, elég beszédes adat, hogy idén jelentősen, mintegy 70%-kal megcsappant a burgonyaexportunk, nagyjából 556 tonnát tett ki, az exportárbevétel 862 ezer euró volt, ami 14,5 százalékkal több a 2022. első negyedévi értéknél. Emellett a burgonya exportátlagára több, mint három és félszeresére emelkedett. A behozatal továbbra is számottevően meghaladja a kivitel volumenét és értékét is: a burgonyaimport mennyisége 2,7 százalékkal 38 ezer tonnára nőtt az előző év azonos időszakához képest, értéke több mint harmadával emelkedett, ami 16,8 millió eurót jelentett.
2023 első negyedévében Romániába 269 tonna, Szlovákiába 116 tonna, illetve Koszovóba 113 tonna burgonya került Magyarországról. Ehhez hozzájárult az is, hogy a korábbi elsődleges célpiacnak számító Csehország a vizsgált időszakban nem vásárolt hazánktól burgonyát. Az importburgonya forrása elsősorban Franciaország volt, a volumen 59,6 százaléka innen érkezett, de Hollandia, Németország és Szlovákia is jelentős mennyiséget szállított.
Persze nem csak a burgonya mutat érdekes eredményeket. Mi a helyzet a hagymával vagy épp a magyar gyümölcsökkel? Erről többet az Agrárszektor cikkében olvashatunk, ide kattintva.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







