Emberre is veszélyes, invazív ragadozót találtak a hazai patakban: ennek fele sem tréfa

Ahogy írták, az aligátorteknős Észak-Amerikában honos, hazánkban pedig a ’80-as években jelent meg, leginkább állatkereskedések kínálatában. Közel sem tudni azonban, hogy az üzletekből mennyi egyed került magánkézbe és mekkora volt a szaporulat az évtizedek alatt. Így amikor 2015-ben a hazai állatvilágra ökológiai szempontból veszélyes fajnak minősítették és otthoni tartását betiltották, megbecsülhetetlen számú, akár évtizedekig is élő teknős landolt rövid időn belül természetes vizeinkben. Sok állattartó nagy valószínűséggel ugyanis nem tudta jogszerűen, pl. állatkertben elhelyezni kedvencét.

A kismarosi eset nem egyedi, az elmúlt években már hazánk több pontján fogtak be kifejlett példányokat és a jövőben nagy valószínűséggel még továbbiak is elő fognak kerülni.

A fogságban tartott, majd szabadon engedett egyedek ugyanis jó eséllyel túlélnek a természetben, jól érzik magukat ezen a klímán, ráadásul szemünk elől is legtöbbször és hosszú ideig rejtve maradhatnak. Valójában lehetetlen megmondani hány egyed lapulhat tavaink és folyóink partján…

Az aligátorteknős óvatos, rejtőzködő állat, nehéz észrevenni, pláne megközelíteni. Sokszor vízinövények között pihen, vagy félig az iszapba ássa magát és csak az algákkal bevont hátát dugja ki a vízből. A víz alatt nem agresszív, viszont ha a szárazon sarokba szorítják, nagyot tud harapni. Ha nem zargatják, emberre nézve tökéletesen ártalmatlan.

Ártalmas azonban a hazai vízi élővilágra, hiszen robosztus, erős állat és kis területeken nagy egyedszámú állományt hozhat létre és szinte bármit felfal. Áldozatát horgas csőrkávájával megragadja, karomban végződő erős lábaival pedig széttépi, a dögöt pedig olyannyira szereti, hogy

amerikai rendőrök holttestek felkutatására is használják.

A természetes vizekben így igazán nagy veszélyt jelenthet a védett vízirovarok, halak (pl. a Morgóban a kárpáti márna) és madarak populációjára.